Jelenlegi hely

A fösvény

A fösvény

 Szereposztás Szövegkönyv Díszlet Jelmez Kellék Képek Hírek

Mennyire könnyen elítéljük azt, aki fösvény módon kuporgat, számolgatja nehezen megszerezett vagyonkáját, s közben észre sem veszi, hogy egyedül marad, elveszít mindent, ami fontos. Mert valahogy azt érezzük, mi sokkal különbek vagyunk, nincs takargatni valónk. Egészen addig, míg nem kerülünk hasonló helyzetbe. A közel 400 éve keletkezett műben Molière nem ítélkezik. Csupán pontos képet rajzol arról, hogyan viselkedik az ember különböző helyzetekben. Mert persze nem rokonszenves a csupán az anyagiakat szem előtt tartó zsugori, de megvan a véleménye a talpnyaló leendő vejről, az öregedő, mindenáron házasodni vágyó lányról, a csak magával törődő, mégis cselekvésképtelen fiatalemberről, s így tovább. A fösvény is, akárcsak a többi Molière­ vígjáték, ugyan eléggé riasztó képet fest az emberekről, de mindezt úgy, hogy közben, ha néha kicsit szorongva is, de felszabadultan nevet a néző. Talán ez a több évszázados titka: egyszerre gondolkodtat el a világ alapkérdésein és vidámít föl azzal a tanulsággal, hogy a rossz ellenében is lehet élni.

Az ország legjobb nyugdíjas állását hirdette meg közösen Gyopárosfürdő és az Alföld Gyöngye Hotel. A nyertes házaspár egy ingyenes all inclusive utazáson vehet részt, mely során két hét alatt beutazzák Orosházát és kistérségét, hogy meglátogassák a régió nevezetességeit, hogy napi szinten értékeljék a helyszíneket. A felhívásra jelentkezettek közül egy budapesti házaspárnak kedvezett a szerencse. Kádár Ferenc és Kádár Veronika szerdán délután a Jókai Színházba látogatott el A fösvény című vígjátékra, előtte pedig  bónuszként csatlakozhattak a látás- és hallássérülteknek szervezett interaktív kulisszajáráshoz. Kádáréknak nagyon tetszett az előadás, különösen, hogy jelnyelvi tolmács tette élvezhetővé siket nézőinknek, mert ilyet még soha nem láttak. "Öröm volt látni és megtapasztalni azt a szeretetet amit ezek a sérült emberek kaptak a színház erre szakosodott dolgozóitól." -fogalmazott Veronika.Természetesen a színház bejárása sem maradt el, Bojczán István műszaki csoportvezető kalauzolásában barangolhatta be a teátrumot a házaspár.

BEOL | A Békéscsabai Jókai Színház törekszik arra, hogy mindenki számára teljes értékűvé tegye a színházi élményt, a hallás- és látássérültek számára is. Hogy ezt megismertessék az érdeklődőkkel, szerdán egy interaktív kulisszajárást tartottak. ► Tovább

Színházunk október 12-én, szerdán délután hallássérülteknek, Vörös Zsolt  színházi jelnyelvi tolmács, a látássérülteknek pedig képzett színházi narrátor, - jelesül Komáromi Anett, a Jókai Színház színművésze - segítette A fösvény című Moliére-klasszikus megértését. Az előadás előtt  hallássérült, valamint látássérült közönségünk tagjai és kísérőik a narráció részeként közel negyven perces kulisszabejáráson vehettek részt Komáromi Anett színművész vezetésével.

A fösvény ősbemutatóját 1668-ban tartották Franciaországban, Molière-rel a főszerepben, ám a siker elmaradt, mindössze hét-nyolc alkalommal volt látható az előadás. Mára azonban a komédia nagy sikerű klasszikussá vált, Magyarországon harminc fölötti a jegyzett bemutatók száma. A Jókai Színházban Merő Béla álmodta színpadra a darabot, Bartus Gyula színművésszel a főszerepben.

BEOL | Missziót indított tavaly decemberben a Jókai Színház. „A színház házhoz megy” program során Moliére klasszikus vígjátékát, A fösvényt - Bartus Gyula Jászai-díjas színművésszel a címszerepben - 12 iskolába vitte el a társulat. A darab akkora sikert aratott a fiatalok körében, hogy immáron a nagyszínpadon is megtekinthetik az ifjúsági bérlettel rendelkezők. A részletekről Harpagont, azaz Bartus Gyulát kérdeztük. ►Tovább

Október 10-én, hétfőn 15 órától lesz Moliére A fösvény című vígjátékának bemutatója a Békéscsabai Jókai Színházban, a Jászai-díjas Bartus Gyula címszereplésével, Merő Béla rendezésében. A közel 400 éve keletkezett műben Molière nem ítélkezik. Csupán pontos képet rajzol arról, hogyan viselkedik az ember különböző helyzetekben.

Idén is megrendezi a Szegedi Nemzeti Színház az évad végén, május 23. és 25. között a Finálé regionális kamaraszínházi fesztivált.  Erre a mini-seregszemlére a Jókai Színház Moliere: A fösvény című darabját  vitte el, melyet  Merő Béla rendezett.

Missziójának közepe felé tart A fösvény című előadásunk, mely töretlen sikerrel rója az utakat. A stáb rendszerint korán reggel útnak indul felfegyverkezve a díszletelemekkel, kellékekkel, jelmezekkel és mindazokkal az emberekkel, főként Színitanházas diákokkal, akik mindezt be- és kipakolják a teherautóból.

A színház házhoz megy elnevezésű misszió célja, hogy az ifjúsággal is megszerettessék ezt a művészeti ágat és trendi legyen színházba járni. A Fösvény című Moliere klasszkus  komplett előadásként, díszlettel, jelmezben, világítással az iskolákban varázsolja el a fiatal közönséget. A március végi előadás után az alábbi köszönő levél érkezett a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatójától.

Még csak két hónapja járja az útját A fösvény című előadás „a színház házhoz megy” misszió keretén belül, de már rengeteg visszajelzés, kedves üzenet jött  a diákoktól, és a tanároktól. A nézők elmondása szerint tökéletes, vidám, figyelmet követelő előadást láttak. A diákoknak esélyük sincs sustorgásra, nem odafigyelésre, annyira leköti őket, amit a színpadon (az iskola aulájában felállított díszletben) látnak. Fergeteges humor és ugyanilyen előadásmód jellemzi a figurák megszemélyesítőit. És valóban, a fiatalok arcáról és tekintetéről a következő mondat olvasható le: „Ilyen is lehet a színház?!” Fiatalos lendülettel söpör végig az előadás a megye iskoláin, reméljük végig ilyen szép sikerekkel. 

Oldalak


Google+