Címlap
A média és a színház együttműködését sürgette Fekete Péter

Színház.hu | A média és a színház együttműködésének, a televíziós közvetítések, közös produkciók létrehozásának fontosságát emelte ki Fekete Péter, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója az Országgyűlés pénteki kulturális szakmai nyílt napján. Azt is hozzátette: szükséges a színházi képzés sokszínűbbé, nyitottabbá tétele is.

Felidézte: a parlament a nyáron fogadta el az előadóművészeti törvény módosítását, ezzel új lehetőség nyílt "nemzeti kincsünk, a színházművészet átértékelésére, az opera és a balett leépülésének visszafordítására". Mint figyelmeztetett, a színházi intézmények közpénzt költenek, ezért figyelemmel kell lenniük a köz igényeire. Ebben segít a módosított törvény, amely meghatározza a nemzeti, országos prioritásokat, és kétoldalú közszolgálati szerződések megkötését írja elő a színházak és a fenntartó önkormányzatok között.

Fekete Péter emlékeztetett, a színházak hazánkban a "leglátogatottabb" művészeti intézmények, amelyek a nehéz gazdasági helyzetben is többnyire telt házzal tudnak működni, és gyakran külföldi fesztiválokon is bizonyítani. Ennek a sikernek a záloga a társulati lét - vélekedett.

Antal Zsolt médiakutató a közszolgálati tájékoztatás kultúraközvetítő feladatáról szólva elmondta: a közmédia feladata a nemzeti értékek szolgálata kell legyen, és most egy kétharmados felhatalmazással bíró kurzus feladatául jutott, hogy azt a magyar emberek szolgálatába állítsa. Rendezni kell a közszolgálati munkatársak közmédiához való viszonyát - vélekedett Antal Zsolt, hozzáfűzve: szükséges lenne egy szakvizsga és egy lojalitási kódex bevezetése. "A lojalitás értéktudatot jelent, nem lehet a közmédiában a magyarság iránti elkötelezettség nélkül sikeresen dolgozni" - fogalmazott.
A Magyar Nemzeti Digitális Archívumot vezető Lovas Lajos pedig arra emlékeztetett: az exponenciálisan növekvő kultúrkincset egy ember agya képtelen befogadni, áttörést hoztak azonban a releváns találatokat kiemelő intelligens digitális keresőrendszerek; ezért ami nincs digitalizálva, az lassan olyan mintha nem is lenne.

Lovas Lajos szerint a MaNDA feladata lesz az eddigi magyarországi digitalizálást áttekintő kataszter elkészítése, majd a jövőben egy közös keresőfelületen elérhetővé tenni lehetőleg a teljes magyar kultúrkincset, amelyet az Europeana európai digitális könyvtárba is feltöltenek. A legközelebbi látványos eredmény november 9-én egy okostelefonokra fejlesztett, Kárpát-medencei kulturális GPS elindulása lesz - emelte ki.
A fiatalok számára a MaNDA egy infotainment portált is fejleszt, amelyen virtuálisan lejátszható lesz a magyar történelem, cél továbbá egy digitális jogkezelési rendszer kifejlesztése. Az archívum a romaprogramba is bekapcsolódva Ózdon szeretne digitális és tárolóközpontot létesíteni - mondta el a MaNDA vezetője.

Forrás: Színház.hu

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép