Jelenlegi hely

„A rendező nem írhat új darabot”


Amikor a hatalom azt jelenti, hogy fontosabb vagy másoknál, az emberi természet elkezd porladni – mondja Chris Rolls angol rendező, aki a békéscsabai, Lear király című, többszörös fesztiváldíjas előadást készítette. A produkciót legközelebb április 24-én láthatja Budapesten a közönség. Hrecska Renáta interjúja a Magyar Hírlapban

– Az elmúlt egy évben számos fesztiválsikert ért el a Lear király. Milyen keretben képzelte el a darab koncepcióját?

– Olyan vezetőt szerettem volna megteremteni, aki lassan elveszti uralmát a hatalom felett és megkérdőjelezi saját azonosságtudatát. A lényeg tehát az őrület és az identitás kapcsolata: számára az uralkodó én a hatalomtól függ, és amikor ez a hatalom meginog, ő maga is összeomlik. Ez korunk problémája is, akár a politikusokat, akár más felső vezetőket nézünk. London a világ egyik pénzügyi központja, mégis olyan bankigazgatók ülnek ott, akik hihetetlenül sokat keresnek azzal, hogy az emberek elveszítik saját kontrolljukat. Úgy látom, hogy abban a pillanatban, amikor a hatalom azt jelenti, hogy fontosabb vagy másoknál, az emberi természet elkezd porladni.

– Régi koncepció volt, amit itt megvalósított, vagy inkább az együttműködés hatására alakult ki?

– Már régen foglalkoztatott a darab gondolata, de egészen másképp képzeltem el: egy sokkal nyíltabb, szimbolikusabb előadás fogalmazódott meg bennem. A címszerepet alakító színészt úgy alkottam volna meg, mint aki bennreked egy soha véget nem érő Lear király-színműben. A színpadon lassan alakot öltő abszurd őrület így abból a helyzetből táplálkozott volna, hogy a szereplőt a folyamatos színpadi jelenléttel egy őrült király megszemélyesítésére kényszerítik. Idővel azonban elvetettem ezt a koncepciót, mert érdekesebbnek találtam a mű rea-litását hangsúlyozni. Végeredményben egy olyan munka született, ami már-már filmes eszközökkel, de még a színpad kellékeivel képes elmondani egy lányait elvesztő apa zavarodottságba tartó valóságát.

– Szembeötlő, hogy bár modern keretbe foglalta a történetet, nem akarta megváltoztatni a klasszikus mű filozófiáját…

– Rendezőként az a dolgom, hogy felfedezzem a művet, nem pedig az, hogy a saját egóm hangsúlyozásaként alapanyagként használjam egy új történet létrehozásához. Shakespeare zseni volt, és én azt tartom célomnak, hogy a játékban olyan közel kerülhessek a misztériumához, amennyire csak lehetséges. Minden karakterének megvan a modern realitása, íróként olyan általánosan igaz szimbólumrendszere van, ami megóvja attól, hogy minden korban újra kelljen gondolnunk.

– Hogyan viszonyulnak az angolok Shakespeare modern feldolgozásaihoz?

– A legtöbb angol színházban látható Shakespeare-dráma kortárs megvalósításban, úgy tűnik tehát, hogy ennek létjogosultsága már nem jelent kérdést. Mára sikerült felfedeznünk Shakespeare értékét: az árnyalatgazdagságot. Szimbolikájában is különböző szinteket alakít ki, amelyekkel bátran játszhatunk anélkül, hogy sérülne a dráma. Tény, hogy sokkal nehezebb ezernyi feldolgozást létrehozni Csehovhoz vagy a későbbi írókhoz.

– A produkció nagy sikert aratott a németországi Zittauban. Hogyan értékeli az ottani fesztiválközönség reakcióját?

– Nagy rajongója vagyok a német színháznak, mert a megvalósítás nagyon elvont tud lenni. Számomra a legtöbbet az jelenti, hogy egy angol rendező magyar társulattal megvalósított munkája Németországban olyan nemzetközi sikert jelent, aminek lehetőségére korábban nem is gondoltam volna. Ez az eredmény magában foglalja a bizonyítékát annak, hogy kultúrákon átívelő üzenete van a Békéscsabán létrehozott produkciónak.

– Hogy érezte magát a magyarországi munkafolyamatban?

– Nagyon élveztem, mert a színészek rendkívül komolyan veszik a hivatásukat. Tetszett az, hogy itt létezik a társulati rendszer, amely Angliában teljes mértékben hiányzik, azaz nálunk jellemzően egy-egy darabra szerződtetnek színészeket. Amikor egy színház erős társulattal dolgozik, amelynek tagjai bíznak egymásban, akkor rövid időn belül sokkal messzebbre juthatunk el úgy az ötleteinkkel, mint a megvalósításban.

– Diákokkal is szívesen foglalkozik, gyakran tart drámafoglalkozásokat Londonban, Bangkokban, és nemrég Budapesten is járt. A színházban mennyire alkalmazza ezeket a technikákat, amikor ismeretlen társulattal kell együtt dolgoznia?

- Alapgyakorlatokat nem adok a színművészeknek, hiszen képzettek, tudják, mit csinálnak. Ugyanakkor a próbafolyamat során rendszeresen oldunk meg rögtönzésre épülő feladatokat, és mindig ügyelek arra, hogy a kreativitásukat ne korlátozzam azzal, hogy már előzetesen elvárásokkal, kitalált ötletekkel jövök hozzájuk. Mindig a színész ismeri a legjobb választ arra a helyzetre, amiben épp van.
A színjátszás ilyen fajta esszenciáját próbálom előhozni az ilyen gyakorlatok során.

– Meddig tart rendezőként megismerni a társulatot, amellyel dolgozik?

– Komoly problémát jelent, hogy soha nincs elég idő megismerni a másikat. Kihívás egy produkcióban sok különböző stílusú színészt mozgatni, a feladat tehát inkább az, hogyan teremtünk közösen egy olyan világot az adott darabnak, amelyben mindannyian könnyen megtalálhatják a maguk útját.

– Amikor külföldön dolgozik, mennyire próbál alkalmazkodni a kulturális különbségekhez?

– Amint a közönségnek kezdünk el dolgozni, a munka meghal. A közönség olyasvalamit akar látni, amit nem ismer, és ha elkezdjük keresni, hogy minek örülne, akkor már nem lesz értelme. Pontosan azt a varázst veszíti el a produkció, amelybe a közönség egyébként beleszerethetne.

– Mi foglalkoztatja jelenleg?

– Az első rövidfilmemen dolgozom, amelynek fő témája az elhagyás, elmúlás lesz.


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017. november
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+