Jelenlegi hely

A román kultúra beköltözött a Jókai színházba


BEOL.HU | Egy hónapra beköltözött a Békés Megyei Jókai Színházba a román kultúra. A közönség a színházművészet megismerése mellett a szomszéd ország képzőművészetéből és a természeti szépségéből is ízelítőt kap.

A szombat esti ünnepség hangulatfestő díszletéül az Erdély más szemmel című fotókiállítás szolgált, az emeleti galériában pedig Onisim Colta festő és grafikusművész tárlata nyílt meg.

Ioan Fodoreanu, Románia gyulai főkonzulja a Román Kultúra Hava megnyitó ünnepségén arról beszélt, hogy egy-egy nemzet szellemi értéke része annak az egyetemes kincsnek, amely minden népet egyformán gazdagít.

Fekete Péter színházigazgató azt a segítő hozzáállást méltatta, amit az első pillanattól megtapasztalt Ireny Comaroschi, Románia magyarországi nagykövete részéről. Aradról sztár rendezőt hívtak, az Ioan Klasszikus Színház igazgatóját, Laurian Leontin Onigát, akit a Tízparancsolat című mozgásszínházi darab rendezőjeként már megismerhettek a nézők.

Az estet Laurian Oniga rendezésében Az elveszett levél című klasszikus vígjáték premierje koronázta meg. Ion Luca Caragiale műve a választásokról szól; a politikáról, a politikusokról, ahogy azt a szerző 1884-ben látta. A rendező a művet a 19. századból a mába emelte át, hangsúlyozva, a szereplők kitalált személyek, bárminemű hasonlóság a véletlen műve.

Forrás: BEOL.HU


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+