Jelenlegi hely

AIDA a Porondszínházban: egy este - két premier


Ha az élet kötelét apró ősz hajszálakból fonják, akkor stábunk az elmúlt pár hétben méterekkel hosszabbította meg azt. A mögöttünk hagyott hetekben a Békés Megyei Jókai Színház munkatársai közül sokan gazdagodtak ezüstös tincsekkel, de aligha kétséges, a költő szavával élve: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” Persze, Vörösmarty nemigen épített ekkora sátrat, és AIDA-premiert sem tartott benne.

A pénteki bemutatón színházunk valamennyi, az előkészítő munkában résztvevő munkatársa, kíváncsian várta, vajon, hogyan fogadja a közönség a teátrum legújabb fejlesztését, hiszen, most nem „csak” egy darab, de egy játéktér is a premierjére készülődött. A közönség soraiból néhányan bátran vállalták, hogy egyiptomi hercegnőkké varázsolja őket Papp Janó, de az izgatottság, mindkét oldalon, kézzel tapintható volt.

A közönség viszonyulása egy újfajta játéktérhez sosem számítható ki előre. Azt ki lehet számolni, hogy hányan, hol, hogyan férnek majd el. Az is kalkulálható, hogy a nézőtéren ülők közül kik fognak jobban látni, kik kevésbé. De, hogy a közönségből milyen érzéseket vált ki egy új és szokatlan tér – ez az, amit senki nem tudhatja előre.

Eldördült a startpisztoly - péntek  este új színházat avattunk!

Korábban már jeleztük, május 8-án eldördül a startpisztoly. Fekete Péter igazgató a Porondszínház ünnepélyes megnyitására magával hozott egyet, és Domokos Lászlót, a Békés Megye Közgyűlésének elnökét invitálta a színpadra, felkérve őt az új mobil színház átadására. A pisztoly elsült, a Porondszínház immár elindult világhódító útjára csakúgy, mint Radames, pár perccel később, már az előadás keretein belül.

A közönség két és fél óra múlva vastapssal jutalmazta a produkciót, úgy tűnik tehát, hogy ez a szinte lehetetlen vállalkozás, amit nagyon nagy részben a háttérben dolgozó színházi szakemberek áldozatos munkája vitt sikerre, meghozta gyümölcsét. A színészek kitűnően énekelték és játszották végig a produkciót, profi módon kezelve azokat az elkerülhetetlen nehézségeket-kényelmetlenségeket, amelyeket egy ilyen új színhely mindenki számára jelent(het).

Az előadás utáni színpadi koccintáson Fekete Péter, Domokos László, és Vantara Gyula mellett Szomor György rendező is megkönnyebbülten emelte áldomásra poharát, csakúgy a színdarabban résztvevő tánckar tagjai – túl életük első igazán profi produkcióján –, s hálásan koccintottak a monstre produkció minden résztvevőjével. Folytatás a Jókai Porondszínházban!

Az AIDA-előadás komoly sikernek tűnik, érdemes a napi rohanásban jegyvásárlásra is időt szakítani, minél előbb!



h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+