Jelenlegi hely

Amikor a kő könnyeket fakaszt


 

Megható, emelkedett hangulat járta át tegnap este az aradi színház nagytermét, ahol Jókai Mór A kőszívű ember fiai című művével ünnepelte az 1848. március 15-ei forradalom emlékét az aradi közönség és a Békéscsabai Jókai Színház társulata. Az előadás végén felhangzó Himnusz alatt, bizony, sokan könnyeikkel küzdöttek a nézőtéren és a színpadon egyaránt.

 

A Békéscsabai Jókai Színház márciusban két előadással is ellátogatott Aradra. Március 13-án a Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékkal nyitotta meg az Aradi Kamaraszínház Tavaszi Évadát társulatunk Eperjes Károly rendezésében.  Az 500 fős nézőtér megtelt, a páholyokban sem akadt egyetlen üres hely sem, ahogy a pótszékeken sem. Zágon István, Nóti Károly és Eisemann Mihály zenés vígjátékára mindenki kíváncsi volt. Reviczky Gábor és Kiss Jenő párosa egy feledhetetlen, vidám estét szerzett a nézőknek.

Kép

Kép

Március 15-én pedig „Ünnepelni mentünk” Aradra. Az Aradi Kamaraszínház, valamint Bognár Levente, Arad város alpolgármesterének jóvoltából a partiumi magyarok Jókaival ünnepelhették a forradalom emlékét. A köszöntő beszédekben az összefogás, a szabadság eszméjét éltették a felszólalók, majd mintegy megerősítésként A kőszívű ember fiait játszotta el színházunk társulata. A szünetben kiosztottuk azokat a kokárdákat, amelyeket a békéscsabai megemlékezésen ajánlottak fel a városi ünnepség résztvevői. Az előadás után felhangzó Himnusz sokak szemébe könnyeket csalt. Az ünnep, a megemlékezés megtisztított és feloldozott.    

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017. november
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+