Jelenlegi hely

Apukat hívtunk, nagyik jöttek


Két generációnak kínált közös programot a „Hívd el Aput színházba!” játék által az orosházi Média Kft., a Jókai színház és  Éliás Béla orosházi fuvarozó.

Az akciónak az volt a célja, hogy szülőket és gyermekeket, unokákat és nagyszüleiket ráébressze arra, milyen jó együtt múlatni az időt. A játék feltételei szerint két generáció alkothatott egy párost, nemtől függetlenül. Mégis az apák lettek megszólítva, - mondta el B. Imre Julianna szervező, az Orosházi Média Kft. ügyvezető-helyettese - mert az anyukák és a nagymamák egyébként is nyitottabbak a színházi élményekre, így azt reméltük, apukák és nagypapák töltik meg a buszt.

Nem így lett. Annyira nem, hogy egyetlen férfi sem vett részt az akcióban, kivétel Éliás Béla vejét, Halustyik Ferencet, aki beszállította a csapatot Orosházáról.

Jöttek viszont szép számmal anyukák és nagymamák, akiket középiskolás lányuk, unokájuk hívott el a színházba. Melinda, Renáta  és Fruzsina az anyukáját, Balogh Boglárka viszont a nagymamáját hívta el.

Az irodalom tanárnő hívta fel a figyelmünket a játékra, már akkor eldöntöttem, ha nyerek, a Nagyimat fogom elhívni.- mesélt a részletekről Boglárka. Még sohasem volt közös programunk kettesben, fiatalos, aktív nagymamám van, nem kellett sokáig kérlelni.

Soós Edit idős édesanyját viszont napokig kellett unszolni, hogy a számára ilyen késői órán kimozduljon,  végül az győzte meg, hogy kedvenc színésznőjét Fodor Zsókát láthatja a darabban.

Azokat, akik éltek a lehetőséggel Éliás Béla fuvarozó szállítatta a színházba. Éliás Béla Orosházán egyszemélyes intézmény: 45 éves jogosítvánnyal rója a jobbára nemzetközi utakat, húsz éve személyfuvarozó. 66 éves korára bejárta Nyugat-Európát, és miközben élményekhez juttatja utasait, maga is tartalmas életet él. Gyakran áll sport és kulturális kezdeményezések mellé, így nem volt kérdés, hogy ingyen eljuttatja az összeállt csapatot színházba, Békéscsabára.

Az előadás után az elcsípett beszélgetésekből az derült ki, hogy nagyik és unokák, anyukák és lányaik egyaránt élvezték a közös együttlétet és persze a Dürenmatt darabot is.

Vigyék jó hírét a kezdeményezésnek, vigyék jó hírét a darabnak, – búcsúzott Fekete Péter színházigazgató – hátha legközelebb az apuk is kedvet kapnak egy ilyen remek estéhez.


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017. június
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+