Címlap
Aska és a farkas – Hiperrealista álomvilág születik

 

A Karácsony elmúltával, januári bemutatónkhoz, Ivo Andrić – Zalán Tibor: Aska és a farkas című meséjéhez kapcsolódóan, ha rövid időre is, de beindul a munka a Jókai színház színpadán. Szasa Szenkovity díszlettervező és Papp Janó jelmeztervező mutatták be a darab díszletének működését és a jelmezes megoldásokat a szakmai stábnak.

 

Ez a mese, egy báránykáról szól, aki balerina(!) karrierre vágyik. A téma tehát nyilvánvalóan van annyira szürreális, hogy az alkotók, egy kettős – az állatokat inkább emberi jegyekkel felruházó játék és látványtervvel álltak elő. A mesebeli erdőcske naiv idealista, leginkább talán Rousseau-i képéhez, a fákat borító álcahálóhoz hasonló anyagok adják majd a kontrasztot. A balettiskola, ahova eljut hősünk, még átváltozhat birkaiskolává is, de, hogy a farkas milyen gépesített ördögfiókaként érkezik a színpadra, azt előre nem áruljuk el.

Három a magyar igazság

A jelmezek terén szintén végigvonul egyfajta kettősség, amellyel a rendező Hernyák György tetszés szerint emelheti majd ki a jelenetekben a szereplőkben fellelhető emberi vagy állati tulajdonságokat. A díszletek tehát a megbeszélést követően gyártásba kerültek, és január 3-án (vasárnap) már a formálódó díszlet várja az újévet addigra kellően felköszöntő alkotókat.

Papp Janó, Hernyák György, Szasa Szenkovity

Papp Janó, jelmezterveit dédelgeti

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép