Jelenlegi hely

„Az ember pillangó – s a világ a virág, melyen ringatózik…”


 

Elek Szilvia Pillangók című műve Robert Schumann életének egyik utolsó, drámai szakaszát mutatja be, a művész vívódásait, zaklatott szerelmét, szakmai féltékenységét – az elmegyógyintézetben. Mivel a mű központi alakja zeneszerző, s mivel a szerző egyúttal nemzetközileg elismert zongoraművész, a színházi este első részében magát a színdarabot, a másodikban pedig egy ehhez kapcsolódó koncertet láthatott/hallhatott a közönség október 26-án az Ibsen Stúdiószínházban.  

 

A Jókai Színház évek óta kiemelt figyelmet fordít a kortárs magyar irodalom színpadra szánt, előadásra alkalmasnak ígérkező munkáira. Időről-időre lehetőséget nyújt – napjainkban született színművek bemutatásával – új szerzők színpadra jutásához, nem ritkán pályájuk elindításához. Így születnek darabok a harmadik éve nálunk megrendezésre kerülő Magyar Drámaíró Versenyen, s így születtek művek a Jókai Színház által kiírt egyfelvonásos drámaíró-pályázat felhívására. A szakmai zsűri által kiválasztott drámát, Elek Szilvia Pillangók című művét vitték színre a társulat tagjai – Bartus Gyula, Kovács Edit, Jancsik Ferenc, Katkó FerencMerő Béla rendező vezetésével. 

Kép

„Az ember pillangó – s a világ a virág, melyen ringatózik…” Az istenáldotta tehetségű zeneszerző és nagyhatalmú drezdai főzeneigazgató, a világgal és magával meghasonlott zseni – Robert Schumann – saját kérésére lesz az elmegyógyintézet lakója. Különös szerelmi háromszög rajzolódik ki a néző előtt, melynek két szereplője egyáltalán nem jelenik meg prózai szereplőként a színpadon, de valójában mindvégig róluk – is – szól a történet. Ám egy másik szerelmi háromszög is felbukkan a drámában: Emilie minden igyekezete ellenére sem tudja legyőzni a szép és tehetséges feleség árnyát. Az ápolónő Robert őrangyalává válik az utolsó két és fél esztendőben. De az őrangyal gyalázatos tettre vetemedik. A muzsika pedig csak szól. Az őrült Robert fejében és a színpadon egyaránt.

Kép

A premier alkalmából az est második részében Clara és Robert Schumann műveiből adott komolyzenei hangversenyt a darab szerzője, Elek Szilvia zongoraművész és Kántor Balázs gordonkaművész. A koncerten felcsendültek, kibontakoztak az előadásban elhangzó dallamok, és különlegességként Clara Schumann műveiből is hallhatott részleteket a közönség. 

Fotó: Nyári A./A-Team


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017. június
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+