Jelenlegi hely

Békéscsabára került Az elveszett levél


Megnyílt a Román Kultúra Hava a Békés Megyei Jókai Színházban

HÍR6.HU | A román drámairodalom egyik legérdekesebb alakjának, Ion Luca Caragialénak az egyik legismertebb komédiáját, Az elveszet levelet vitte színpadra a Békés Megyei Jókai Színház Szomszédolás címmel meghirdetett évadjának részeként Laurian Leontin Oniga, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház igazgatója. A bemutató előtt a díszvendégek megnyitották a román kultúra havát, amely gazdag programokkal várja áprilisban a kultúra kedvelőit.

A Szomszédolás címmel meghirdetett színházi évad utolsó állomásához érkezett a Békés Megyei Jókai Színház. Áprilisban a romániai barátaikat látja vendégül a megyei teátrum. A programban lesz a Caragialé darab bemutatása mellett irodalmi est, bábszínház, két kiállítás, illetve vendégjátékkal mutatkozik be az Aradi Kamaraszínház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, illetve a Nagyváradi Árkádia Bábszínház.

Fekete Péter direktor köszöntőjében azt emelte ki, hogy az évad tematikájának kialakításakor Ireny Comaroschi, Románia magyarországi nagykövete volt az első, aki az ötlet mellé állt és a lehető legnagyobb támogatásról biztosította a szervezőket. Hasonlóan támogatta az elképzelést a színház fenntartója, a Békés Megyei Önkormányzat. Ennek elnöke, Domokos László úgy fogalmazott, a Román Kultúra Hava is fontos része annak a három és fél éve elkezdett munkának, amellyel a megye vezetése próbálja minél szorosabbra fűzni a kapcsolatait a szomszédos országgal.

Ireny Comaroschi kijelentette, a szeretet első jele, hogy érdeklődünk egymás iránt. Békés megye érdeklődött a román kultúra iránt és ezen az estén olyan előadást láthat a közönség, amely - remélhetőleg - segít mindenkinek túllépni azon a vonalon, amely a határ jelenti a két ország között. A nagykövet asszony egyúttal mindenkit invitált Romániába, kiemelve a táj szépségét, a kulturális érdekességeket, többek között Ploiestit, ahol Caragiale általános iskoláit végezte. Emellett beszélt székelyföldről is, mondván, hogy egy turistának kellemes érzés, amikor más országban anyanyelvén beszélhet a vendéglátókkal.
Egy nép kultúrája nem kizárólag az övé, hanem az egész emberiség tulajdonába kerül. Olyan egyetemes tudás részévé válik, amely mindenkit megillet. Egy népnek a kultúrája egyben a szellemiségét is jelenti. Az utóbbi időben elfordultunk a sajátunktól és a nagy nemzetek kultúrája felé fordultunk. Itt az idő, hogy újra felismerjük értékeinket, s erre ad lehetőséget egy nagyszerű kezdeményezés, amely egy vidéki színháznak köszönhető - fogalmazott Ioan Fodoreanu, Románia gyulai főkonzulja. Hozzátéve, ezúttal két, számtalan értékkel bíró kultúra találkozhat Békéscsabán.
A Román Kultúra Havának megnyitójára - talán a földrajzi közelség miatt - annyi határon túli vendég érkezett a Békés Megyei Jókai Színházba, amennyi talán egyetlen más hónap alkalmával sem. Az Arad Megyei Prefektúra alprefektusa mellett jelen voltak Kolozsvár, Nagyvárad és Arad alpolgármesterei, több Békés megyei település polgármesterei, de eljött a magyarországi román ortodox püspökség püspöke is.
Caragiale darabja előtt azt a Romániát bemutató kiállítást nyitották meg, amelynek képanyagát a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ lakói készítették romániai kirándulásuk alkalmával.

20100410_rom__n.jpg (x)

 
Malatyinszki András

Forrás: HÍR6.HU


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017. november
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+