Címlap | 2008-2009

Csínom Palkó

Fotó: Beol.hu - Imre György

Élőzenés, mobil giga-produkcióra készül a Békés Megyei Jókai Színház

BEOL.HU | A színház pénteki, olvasópróbával egybekötött sajtótájékoztatóján Fekete Péter direktor bejelentette: a nagy sikerű Aida után az idén két giga-produkciót mutatnak be a Porondszínházban, az egyik a Csínom Palkó című etno-operett lesz. Tovább »

00:00
00:00

 Az évad végeztével sem lesz a maradéktalan pihenésé a főszerep a színházban. Színművészeink Tege Antal vezetésével július 2 és 4 között a szabadkígyósi Wenckheim kastélynál több nagy sikerű előadásunkból is keresztmetszetet mutatnak be. Lüzisztraté, Csínom Palkó lesz látható, rövidítve. Tovább »

Sok jó zenész, kis helyenA zenekari árok rejtelmeibe kaphattak bepillantást a beavató bérletek tulajdonosai a Csínom Palkó című produkció zenekari próbáján. A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar karmestere, Somogyi-Tóth Dániel ismertette meg az érdeklődő diáksereget a zenekar összetételével, és a dirigens munkájával.

 

  Tovább »

Fotó: Reviczky Zsolt

 NOL.HU | Szokolay Dongó Balázs saját bevallása szerint népzenét, régi zenét és népzenei ihletésű improvizatív zenét játszik dudán, furulyán és szaxofonon. Leegyszerűsítve csöveken. Az elmúlt húsz évben számtalan formációban megfordult, a múltból a legfontosabb a Dél-alföldi Szaxofonegyüttes és a Vasmalom, a jelenből pedig Palya Bea és Sebestyén Márta zenekara, illetve a Laus Pannoniae. A koncertezés mellett zeneszerzéssel és alkalmazott zeneírással (tánc- és bábszínházi zenék) is foglalkozik. Tovább »

 Petrovszki Árpád és Mező Éva a jelmeztár képviseletében, Völgyesi Attila műszaki vezető és Fekete Péter igazgatóMíg a két idei gyerekdarabunk közül a Csínom Palkó sokszereplős, díszletigényes produkció volt, a Kőmanó című mesejáték, utaztatási szempontok figyelembe vételével, „könnyebb”, mozgathatóbb keretek közé kerül. A színrevitelnél tehát eleve fontos szempont volt, hogy a mű minél több játszó-térben bizonyuljon előadhatónak.

  Tovább »

Szokolay Dongó Balázs

A Csínom Palkó előadásai között azok a különlegesen érdekesek, amelyeket a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és Szokolay Dongó Balázs közreműködésével állíthat színpadra a Jókai Színház. 

A február 13–14-i előadásoknak mellettük is kedves vendége lesz Farkas András, a zeneszerző, Farkas Ferenc gyermeke személyében, aki családjával Svájcból érkezik Békéscsabára, hogy megtekinthesse a máris elhíresült előadást.

  Tovább »

 Nem várt érdeklődés kísérte a Csínom Palkó decemberi internetes közvetítését. Olyan mértékű volt a műsor látogatottsága, hogy azt már nem bírta az internetes kapcsolatunk, így sajnos sokan hosszabb-rövidebb ideig, vagy egyáltalán nem láthatták az adást (egy időben több, mint 1800-an próbálták megnyitni a közvetítő csatornát).

Azt ígértük, hogy kárpótoljuk azokat, akik nem láthatták az adást, ezért közkívánatra február 5-én megismételjük!
Tovább »

Tisztelt Nézőink!

Se szeri, se száma meglepetéseinknek! A Jókai Színház on-line közvetítését a múlt hét péntekén olyan nézettség kísérte, ami minden várakozásunkat – ezeknek csak egy része volt technikai – felülmúlta. Ebből két dolog következik. Egyfelől, a közvetítéseket folytatnunk kell, mert feladatunk, hogy eljuttassuk előadásainkat a nézőközönséghez. Másfelől, javítanunk kell annak minőségén és feltételein, hogy még többen kapcsolódhassunk össze, ezáltal megoszthassuk munkánk gyümölcsét olyanokkal is, akik ilyen vagy olyan okok miatt nem juthatnak el hozzánk.

A lehetetlenre vállalkoztunk, amikor az országban először (!), megpróbálkoztunk egy színházi bemutató élő, internetes közvetítésével. Keserveink megérttették velünk, miért nem vágtak bele előttünk mások. De, ha már lúd (disznó), legyen kövér! MI – FOLYTATJUK!

Még nem ígérhetünk konkrét időpontot, de a szándékunk eltökélt. A folytatás, nem csak színpadon, de világhálón is: a DISZNÓJÁTÉK lesz! Tovább »

Nem várt érdeklődés kísérte a Csínom Palkó pénteki internetes közvetítését. Olyan mértékű volt a műsor látogatottsága, hogy azt már nem bírta az internetes kapcsolatunk, így sajnos sokan hosszabb-rövidebb ideig, vagy egyáltalán nem láthatták az adást (egy időben több, mint 1800-an próbálták megnyitni a közvetítő csatornát). Tőlük ezúton kérünk elnézést.

 

A közvetítést felvételről - közkívánatra - megismételjük.
További részletek hamarosan!

CSÍNOM PALKÓ – a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarral és a Balassi Táncegyüttessel

ÉLŐ ZENÉVEL – DECEMBERBEN CSAK HÁROM ALKALOMMAL!

Zenei crossover a Jókai Színházban

Farkas Ferenc nagyszabású daljátékát, a Csínom Palkót decemberben mutatja be a Jókai Színház.

 A Somogyi-Tóth Dániel vezette Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Balassi Táncegyüttes közreműködésével létrehozott előadást, idén csak három alkalommal, december 11-én, 12-én és 13-án láthatja a közönség.

„E művében a szerző nagyon sok régi zenei és népzenei motívumot szólaltat meg, s én azt a feladatot kaptam, hogy népi hangszereimmel, a szimfonikus zenekarral együtt játszva, szólaltassam meg e dallamokat. Már évek óta álmodozom arról, hogy létrejöjjön ilyen produkció. Az egyik érdekessége, hogy a duda és egyéb népi hangszerek odakerülnek a szimfonikus zenekarhoz, a másik pedig az, hogy a szimfonikus zenekari hangzás „megfertőződik” a népzenei gyakorlatból jövő hangzással, ami mindenképpen előnyére válik”- nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szokolay Dongó Balázs.

ImageHosszas egyeztetés után kialakult a végső változat, e szerint a kiváló, Artisjus-díjas népzenész színészként is fellép teátrumunkban a 2008. december 12-én tartott premieren.

A tavalyi, nagysikerű Kolozsvári bíró rendezője, Greifenstein János szándéka szerint a komoly dramaturgiai változtatásokkal is maibbá kívánja tenni a darabot. A produkcióba így a Balassi táncegyüttes is bekapcsolódik, Mlinár Pál vezetésével. A díszletek és a jelmezek – Magyarországon sosem látott módon – hófehér papírból készülnek, Olga Gonobolin papírművész, jelmeztervező elgondolásai alapján.
Tovább »

Hatvany Csaba

A Jókai Színház festőtára igazi képzőművészeti alkotóteleppé változott az elmúlt hónapok során. Míg a Lüzisztraté díszletihez Howard Lloyd makettjeit, képeit és látványelemeit csodálhatták meg a kulisszajárók, most Hatvany Csaba papírszobrász alkotásaitól eshet le az álluk.

Hatvany Csaba kirigami kiállításainak csodájára járnak a nézők országszerte. Különösen a gyerekek számára kedvesek ezek az események a művész papír szobrai ugyanis élnek. No, nem kell megijedni, ezek a szobrok nem az utcáról ismert befestett emberek, ellenben olyan rafinált térbeli installációk, amelyek például egy kötél meghúzására teljesen átalakulnak, és csak a néző fantáziája mondja meg, milyen alakzatot vesznek fel. 
Tovább »

Az első terv a jelmezekhez e-mailen érkezett meg Ukrajnából

Hercegnő és a Generális felesége

Karácsony előtt el kell készülnie a Csínom Palkó, nagyszabású daljátéknak, mely a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar közreműködésével kerül bemutatásra.

A tavalyi, nagysikerű Kolozsvári bíró rendezője, Greifenstein János szándéka szerint komoly dramaturgiai változtatásokkal is maibbá kívánja tenni a darabot. A koprodukcióba így a Balassi táncegyüttes is bekapcsolódik, Mlinár Pál vezetésével.

A díszletek és a jelmezek - Magyarországon sosem látott módon - hófehér papírból készülnek, Olga Gonobolin papírművész, jelmeztervező elgondolásai alapján.

 

  Tovább »

Bár nemrégiben láthatta a közönség az idei évad első bemutatóját, a Lüzisztratét, színházunkban máris elkezdődtek a következő darabok próbafolyamatai.

Olvasópróba a nagyszínpadon

Magyar szerzők évadját hirdette meg a 2008/2009-es évadra a Békés Megyei Jókai Színház, így a nagyszínpadi bemutatók mindegyikén magyar szerzők műveit viszi színre.

A Hamvai Kornél és Nádasdy Ádám által "magyarított" Lüzisztraté után a következő bemutató november 14-én Czakó Gábor és Selmeczi György Disznójáték című szélesvásznú társadalmi szatírája lesz, Fekete Péter rendezésében. A színdarab szerzőjével az idei Ünnepi Könyvhéten már megismerkedhetett az érdeklődő közönség.  Tovább »

Olga Gonobolin (balra) tanítványával

A Fiatal Színházművészetért Alapítvány által működtetett Színitanház első- és másodéves design-szakos hallgatói a mai napon, egyedülálló szakmai workshop keretében, a papírszobrászat alapjaival ismerkedhettek.

 

 

  Tovább »

Olga Gonobolin
Magyarországon - csak pár napig!

Mesterkurzus egy papírművész, jelmeztervező, bábtervezővel

Olga Gonobolin

A Fiatal Színházművészetért Alapítvány által működtetett Színitanház - ahol színész, díszlet- és jelmeztervező asszisztens, valamint szinháztechnikus szakok indultak - az országban egyedülálló módon szervezi és biztosítja diákjai számára a gyakorlati képzést: neves hazai és külföldi szakemberek irányításával tanulhatnak mind a Békés Megyei Jókai Színház, mind a Békés Megyei Napsugár Bábszínház falai között.

A 2008/2009-es tanévben több modult is szervez az intézmény, melyek kuriózumok, és reményeink szerint nagy érdeklődésre tartanak majd számot.

Ennek első állomása egy egyedülálló szakmai work-shop, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt. Tovább »

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép