Címlap | 2009-2010

Csínom Palkó

A Magyar Teátrum Díj díjátadó gálaműsorán eddig sem jártunk távol teátrumunktól, most azonban igazán hazai vizekre evezhetünk. Lakatos Károly és felesége Lakatosné Verus, immár emberöltőnyi távolságnyit tudnak a színház életéről mesélni nekünk, de közben a kezük nem áll meg egy pillanatra sem. Színész az ő sminkszobájukból indul a színpadra és oda is tér meg a az előadás után. Ők ketten több, mint negyven éve készítik a hajakat, ragasztják a bajuszokat, készítik a parókákat, vagy éppen kenik őssze művérrel a szereplőt. Előadás a színpadon az ő munkájuk nélkül, nagyon régóta nem jött létre a Jókai színház színpadán. Most sem. Az immár Magyar Teátrum-díjas házaspárt két smink készítése között szólította a színpadra az ügyelő, majd a díj átvétele után folytatták munkájukat a színfalak mögött, hiszen az előadás zajlott tovább. Az út is begördült a Csínom Palkó két szereplőjének csizmái alá.

Otthon édes itthon

A Békés Megyei Jókai Színház Közép-Európai Színházi Szomszédolásként aposztrofált évada az alkotók a követségek, valamint a vendéglátó Békés megye képviselőinek részvételével zárult a Porondszínház előtt. A kapcsolatok azonban nem szakadnak meg. A színház, mint kapcsolatteremtő erő, jelesre vizsgázott a mögöttünk álló időszakban. Tovább »

00:00
00:00
Csínom Palkó újratöltve

Színház.hu | A Jókai Porondszínház idei második bemutatója nemes egyszerűségével, egyedi képi világával és fantasztikus zenéjével indult harcba a Békés megyei közönség kegyeiért. Az etno-operett új műfajként megvetette lábát a gigantikus sátorponyva alatt. Tovább »

00:00
00:00
Csínom Palkó a Jókaiban: emberibb történelem, művészi játék

BEOL.HU | Messziről jött ember azt mond, amit akar — mondják kishazánk egyes vidékein. Lehet, hogy igaz, de tanácsos inkább tájékozódni és csak utána beszélni, írni. Nos, a Jókai színház műsortervét áttekintve joggal állíthatjuk: a „Közép-európai színházi szomszédolás” nagy ötlet volt. Tudjuk, tervezni se könnyű, de megvalósítani még nehezebb. Az évad végén „hazatért” a műsor: magyar darabbal, a Csínom Palkóval zár a megyeszékhely művészeti műhelye. Tovább »

00:00
00:00

ŐSBEMUTATÓ
Zalán Tibor – Greifenstein János:
CSÍNOM PALKÓ
élőzenés porondjáték 

etno-operett Tovább »

Hobo után kurucok a porondszínházban

BEOL.HU | Két látványos, zenés darabot is ígért a közönségnek erre az évre a Békés Megyei Jókai Színház Porondszínháza. Az új játéktéren először a Hobo dalszövegeire építő Circus Hungaricust mutatták be, május 12-én este viszont színre kerül a másik nagy produkció, a Csínom Palkó is. Tovább »

00:00
00:00

Az első terv a jelmezekhez e-mailen érkezett meg Ukrajnából

Hercegnő és a Generális felesége

Karácsony előtt el kell készülnie a Csínom Palkó, nagyszabású daljátéknak, mely a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar közreműködésével kerül bemutatásra.

A tavalyi, nagysikerű Kolozsvári bíró rendezője, Greifenstein János szándéka szerint komoly dramaturgiai változtatásokkal is maibbá kívánja tenni a darabot. A koprodukcióba így a Balassi táncegyüttes is bekapcsolódik, Mlinár Pál vezetésével.

A díszletek és a jelmezek - Magyarországon sosem látott módon - hófehér papírból készülnek, Olga Gonobolin papírművész, jelmeztervező elgondolásai alapján.

 

  Tovább »

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép