Monte Cristo grófja
Lassan már hagyomány, hogy havonta egyszer a fővárosban is bemutatja a Jókai Színház társulata Szomor György és Pozsgai Zsolt népszerű musicaljét, a Monte Cristo grófját. Legutóbb január 28-án élvezhette a nagyérdemű többek között Szomor György, Gubik Petra, Gulyás Attila, Vasvári Csaba és Vastag Tamás játékát. Tovább »
December 19-én ismét Budapesten, a RaM Colosseumban láthatja a közönség Pozsgai Zsolt és Szomor György musicaljét, a Monte Cristo grófját. A novemberi bemutatkozás hihetetlenül sikeresnek bizonyult, így nemcsak decemberben látható az előadás a fővárosban, hanem január 28-ára is meghívták a társulatot.
Egy vendégjáték mindig rengeteg izgalommal jár: más helyszín, más színpad, rengeteg utazás és munka. Egy nap alatt felépíteni egy monumentális díszletet, beállítani a hang- és fényrendszert, a színpad méreteihez formálni a játékteret, mellyel a színészeknek újra meg kell ismerkedniük. Vasárnap is ugyanez történt: a Monte Cristo grófját Budapesten is hatalmas szeretettel fogadta a közönség. Tovább »
A békéscsabai ősbemutató után most Budapesten mutatkozik be a Monte Cristo grófja című musical: november 13-án a RaM Colosseum színpadán láthatja a közönség Szomor György és Pozsgai Zsolt darabját. Tovább »
Színházba járni sokféleképpen lehet – a kulcsszó az együtt. Családdal, barátokkal vagy éppen a munkatársainkkal. A színház ősidők óta egy olyan tér, amely lehetőséget nyújt a találkozásra, a közelebbi kapcsolat kialakítására egy olyan közegben, amely a szellem és lélek pallérozására is nagy hangsúlyt fektet. Szombat délután a Linamar Hungary Nyrt. munkatársaival találkoztak a Monte Cristo grófjának szereplői. Tovább »
Pénteken a Monte Cristo grófja c. musical szereplőivel találkozhatott a közönség. Egy csésze tea mellett elbeszélgethettek arról, milyennek is látják a művészek "belülről" az előadást. A találkozó végén a nézők dedikált fényképet is kaptak kedvenceiktől. Tovább »
Pozsgai Zsolt és Szomor György musicaljét a világon először Békéscsabán, a Jókai színházban állítottuk színpadra. Vajon hogyan születik meg egy előadás az ötlettől a színpadi produkcióig? A közönségtalálkozón bepillanthatnak a musical keletkezésének történetébe, beszélgethetnek a szerzővel, a rendezővel, valamint a szereplőkkel. Tovább »
Vastag Tamást egy tehetségkutató műsorból ismerheti az egész ország. Most azonban egy új szerepkörben, pontosabban Alexander Dumas megformálójaként tűnik fel a Békés Megyei Jókai Színház színpadán. A Monte Cristo grófja c. musical az első nagyobb színházi munkája. A fiatal tehetséggel a darabról, az új környezetről és az új kihívásokról beszélgettünk. Tovább »
A Monte Cristo grófja musical szereplői az elmúlt héten útra keltek, hogy Békéscsaba iskoláiban mutassanak be részleteket az előadásból. A diákok két óra között bepillantást nyerhettek Szomor György és Pozsgai Zsolt darabjába. Tovább »
Ősbemutatóval nyitott a titkok évada a Békés Megyei Jókai Színházban. A Szomor György rendezésében és főszereplésével október 7-én először színpadra lépett Monte Cristo grófja nem okozott csalódást közönségének - állítja kritikánk szerzője. Tovább »
A pénteki premieren már meg lehetett vásárolni a Monte Cristo grófja c. musical hanganyagát. Az ősbemutató dalait így nem csupán az emlékezetében, hanem CD-n is hazavihette a közönség. A CD már megvásárolható a színház szervezőirodájában, valamint előadások előtt a teátrum aulájában. Bérletes nézőinknek bérletházuk estéjén 50 %-os kedvezményt biztosítunk. Tovább »
Pénteken mutatta be színházunk Pozsgai Zsolt és Szomor György musicalét, a Monte Cristo grófját. Az ősbemutató sikere méltó kezdése volt az idei évadnak, melyet a titkok köré szervez teátrumunk. Tovább »
Legutóbb az Aida című musical címszerepében láthatta a közönség. Azóta elvégezte a Jókai színház mellett működő színi iskolát is, feltűnt a teátrum produkcióiban. Most ismét egy musical, a Monte Cristo grófja női főszerepét alakítja. Gubik Petrával beszélgettünk múltról és jelenről. Tovább »
Monte Cristo grófja – ősbemutató a Jókai színházban. Dumas regénye egy teljesen új formában tárulkozik fel a közönség előtt október 7-én 19 órától. A musical zeneszerzőjével, rendezőjével, s Edmond Dantès megformálójával: Szomor Györggyel beszélgettünk. Tovább »
Teltház – minden teátrum erről álmodik. A Jókai színház az idei évadban nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy minden egyes előadáson megvalósítsa ezt az álmot. Ennek érdekében olyan színházbarát embereket keresett, akik szabadidejükben szívesen ajánlják a teátrumot barátaiknak, ismerőseiknek. Czitor Attila rendezőasszisztens mutatta be a közönségszervezőknek a teátrum most készülő előadását.
Tovább »
Számos meglepetéssel készül a Jókai Színház szeptember 9-ére, a Titkok évadának nyitóünnepségére. A következő évad repertoárjának, valamint a teátrum célkitűzéseinek bemutatása mellett néhány rejtélyről is lerántjuk a leplet! Tovább »
Gigamusical, nagyszabású produkció nyitja a Békés Megyei Jókai Színház idei évadát. Október 7-én a Monte Cristo grófját mutatja be a teátrum, a címszerepben Szomor Györggyel. A díszlet- és jelmeztervek nem mindennapi előadást ígérnek. Tovább »







































































