Jelenlegi hely

Csínom Palkó

Szereposztás Szövegkönyv Díszlet Jelmez Kellék Képek Hírek

Élőzenés, mobil giga-produkcióra készül a Békés Megyei Jókai Színház

BEOL.HU | A színház pénteki, olvasópróbával egybekötött sajtótájékoztatóján Fekete Péter direktor bejelentette: a nagy sikerű Aida után az idén két giga-produkciót mutatnak be a Porondszínházban, az egyik a Csínom Palkó című etno-operett lesz.

 Az évad végeztével sem lesz a maradéktalan pihenésé a főszerep a színházban. Színművészeink Tege Antal vezetésével július 2 és 4 között a szabadkígyósi Wenckheim kastélynál több nagy sikerű előadásunkból is keresztmetszetet mutatnak be. Lüzisztraté, Csínom Palkó lesz látható, rövidítve.

Sok jó zenész, kis helyenA zenekari árok rejtelmeibe kaphattak bepillantást a beavató bérletek tulajdonosai a Csínom Palkó című produkció zenekari próbáján. A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar karmestere, Somogyi-Tóth Dániel ismertette meg az érdeklődő diáksereget a zenekar összetételével, és a dirigens munkájával.

Fotó: Reviczky Zsolt

 NOL.HU | Szokolay Dongó Balázs saját bevallása szerint népzenét, régi zenét és népzenei ihletésű improvizatív zenét játszik dudán, furulyán és szaxofonon. Leegyszerűsítve csöveken. Az elmúlt húsz évben számtalan formációban megfordult, a múltból a legfontosabb a Dél-alföldi Szaxofonegyüttes és a Vasmalom, a jelenből pedig Palya Bea és Sebestyén Márta zenekara, illetve a Laus Pannoniae. A koncertezés mellett zeneszerzéssel és alkalmazott zeneírással (tánc- és bábszínházi zenék) is foglalkozik.

 Petrovszki Árpád és Mező Éva a jelmeztár képviseletében, Völgyesi Attila műszaki vezető és Fekete Péter igazgatóMíg a két idei gyerekdarabunk közül a Csínom Palkó sokszereplős, díszletigényes produkció volt, a Kőmanó című mesejáték, utaztatási szempontok figyelembe vételével, „könnyebb”, mozgathatóbb keretek közé kerül. A színrevitelnél tehát eleve fontos szempont volt, hogy a mű minél több játszó-térben bizonyuljon előadhatónak.

Szokolay Dongó Balázs

A Csínom Palkó előadásai között azok a különlegesen érdekesek, amelyeket a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és Szokolay Dongó Balázs közreműködésével állíthat színpadra a Jókai Színház. 

A február 13–14-i előadásoknak mellettük is kedves vendége lesz Farkas András, a zeneszerző, Farkas Ferenc gyermeke személyében, aki családjával Svájcból érkezik Békéscsabára, hogy megtekinthesse a máris elhíresült előadást.

 Nem várt érdeklődés kísérte a Csínom Palkó decemberi internetes közvetítését. Olyan mértékű volt a műsor látogatottsága, hogy azt már nem bírta az internetes kapcsolatunk, így sajnos sokan hosszabb-rövidebb ideig, vagy egyáltalán nem láthatták az adást (egy időben több, mint 1800-an próbálták megnyitni a közvetítő csatornát).

Azt ígértük, hogy kárpótoljuk azokat, akik nem láthatták az adást, ezért közkívánatra február 5-én megismételjük!

Tisztelt Nézőink!

Se szeri, se száma meglepetéseinknek! A Jókai Színház on-line közvetítését a múlt hét péntekén olyan nézettség kísérte, ami minden várakozásunkat – ezeknek csak egy része volt technikai – felülmúlta. Ebből két dolog következik. Egyfelől, a közvetítéseket folytatnunk kell, mert feladatunk, hogy eljuttassuk előadásainkat a nézőközönséghez. Másfelől, javítanunk kell annak minőségén és feltételein, hogy még többen kapcsolódhassunk össze, ezáltal megoszthassuk munkánk gyümölcsét olyanokkal is, akik ilyen vagy olyan okok miatt nem juthatnak el hozzánk.

A lehetetlenre vállalkoztunk, amikor az országban először (!), megpróbálkoztunk egy színházi bemutató élő, internetes közvetítésével. Keserveink megérttették velünk, miért nem vágtak bele előttünk mások. De, ha már lúd (disznó), legyen kövér! MI – FOLYTATJUK!

Még nem ígérhetünk konkrét időpontot, de a szándékunk eltökélt. A folytatás, nem csak színpadon, de világhálón is: a DISZNÓJÁTÉK lesz!

Oldalak

Google+