Jelenlegi hely

Dobó Kata-interjú


Dobó Kata Békéscsabán Werner Schwab: Elnöknők című komédiájának bemutatójára készül, Dorotty Szalma rendezésében. A polgárpukkasztó, felnőtteknek szóló darab próbájának szünetében beszélgettünk vele a Békés Megyei Jókai Színház klubjában.

Ha ez egy női magazin lenne, így kezdődne az interjú:

- Nahát, levágattad a hajad, mi történt veled?

- A nyáron forgattuk a Halálkeringő című filmet, és a rendező, Köves Krisztián rövid hajjal képzelte el a szereplőt. Nem akarta „Dobó Katát” látni a vásznon, és én ezzel nagyon egyetértettem, mert már tizenakárhány éve hordtam így a fürtjeimet, amolyan márkavédjegy lett. Örömmel vágattam le a hajam, kicsit meg is változtam ettől, azt hiszem... De ez így tényleg elég csajos beszélgetés lesz.

- Csak érdekel, hogy akkor most elereszted a modell múltad és a színészi karrieredre koncentrálsz?

- Azt már régen eleresztettem, ez egy ilyen vissza-visszatérő negatív előítélet, amivel nem tudok igazán mit kezdeni.

- Nehéz dolog a szépséget viselni?

- Hm... Igen. Senki nem tehet arról, hogy milyenek a külső adottságai. Számomra elég nehéz ügy, hogy csak a külsőm alapján ítélnek meg azok, akiknek nincsen lehetőségük megismerni. Erre a nők és a férfiak igen különbözően reagálnak, és most nem feltétlen magamról beszélek. A szép nőket a többi nő irigyli, ha bevallják, ha nem. A pasiknál meg ugye egészen más az indíttatás - mindkettőt meg kell tanulni kezelni. Ezt én úgy fogom fel, hogy ez egy adottság, amit azért kaptam, mert feladatom az életben megtanulni viselni. Élni szabad vele, visszaélni tilos. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy az unokámnak majd nem szívesen mutatnám meg a fotóimat: Na, nézd, azért nagyanyád is kinézett valahogy!

- Az Elnöknőkben ellenben egy csúnya lány karaktere a tied. Mariedl milyen figura?

- Külsőleg csúnya! Viszont semmi gonoszság nincs benne, még csak rafinéria sem. Az életet olyan fekete-fehérnek látja, mint egy gyerek. Olyan, mint aki megrekedt az érzelmi fejlődésben és nagyon naiv. Így a partnerei mosolygósan bármilyen gonoszságot be tudnak neki adni. Nincs semmi célja az életben..., illetve dehogy nincs. A legnagyobb a világon. Szeretni próbál, és elérni, hogy szeressék.

- Mostanában sokat látunk kamaraszínházi darabokban, ez tudatos vállalás?

- Nagyon szeretek kicsiny térben játszani, mert nem lehet hazudni. Meg erősek a reakciók a nézőktől is, és az nagyon fontos. Például az Elnöknők esetén fogalmunk sincs, hogyan fogja a közönség fogadni ezt az erősen felnőtt darabot. Mi sokadik olvasatra hozzáedződtünk a szöveghez, de hogy a közönség melyik rétegén fog mulatni, az csak a Vigadóban „testközelben” fog kiderülni.

- Szervét Tiborral közben a Libikókát játszod, ami meg egy párkapcsolatról szól. Abból a szerepből mit profitáltál?

- Huh... Semmi sem az, aminek látszik, viszont mindenkinek megvan a maga igaza. Ezt a szerepből tanultam, színészileg viszont Tiborral fantasztikus, nagyon tanulságos a munka. Ketten másfél órán át fenntartani a feszültséget a színpadon, ennél talán csak a monodráma lehet nehezebb.

- Békéscsaba most hol szerepel a te privát térképeden? A társulat része vagy?

- Igen, nagyon jól, és csapattagnak érzem itt magam. Meg az életemnek van egy privát része is, és itt vidéken talán kevesebben ismernek, akik ismernek, azok viszont jobban, teljesebben. A város is második otthonommá nőtte ki magát. Ahhoz képest, hogy tavaly ősszel még milyen messze volt! Szabályosan rákészültem az útra. Most meg egy délelőtti próba után nem gond este Pesten játszani, aztán vissza... Van, hogy napi hat órát vezetek, de mostanra a távolság valahogy lecsökkent.

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+