Jelenlegi hely

Egy nap - két premier


Egy napon tartotta a Négy évszak mesejáték és a Kapj el! című musical bemutatóját a Békés Megyei Jókai Színház: november 11-én délután gyerekzsivaj töltötte meg a teátrum épületét, míg este a romantikára vágyó nézők szórakozhattak az Ibsen Stúdiószínházban.

A hihetetlenül sikeres évadkezdés után ismét két nívós bemutatóval lepte meg közönségét a Jókai színház. A Titkok évadának első gyermekeknek szóló előadása a szláv népmeséből íródott Négy évszak című darab, melyet Koleszár Bazil Péter állított színpadra.  Egy mese arról, hogy a hazugságot el lehet titkolni, azonban az igazság úgyis kiderül. Ánja, az árva kislány kedvéért az évszakok különös játékba kezdenek, tél és tavasz helyet cserél, hogy hóvirágot varázsoljanak a tél közepén. Ebben a gyermekek is segíthetnek, ha saját készítésű hóvirággal érkeznek az előadásra. A legszebb darabokat ajándékkal jutalmazza a Jókai színház.

Image

Image

Image

Image

A békéscsabai teátrum is bekapcsolódott a 90 decibel elnevezésű programba, melynek fő célkitűzése a színházi előadások jelnyelvi tolmácsolásának elterjesztése az országban, az esélyegyenlőség jegyében. A Négy évszak bemutató előadása Vörös Krisztina jelnyelvi tolmács közreműködésével a siket és nagyothalló nézők számára is élvezhetővé, befogadhatóvá vált.

Image

Este pedig Neil Simon és Marvin Hamlisch romantikus zenés komédiájának bemutatójára került sor az Ibsen Stúdiószínházban. A két világhírű szerző művét Seregi Zoltán rendezésében, Balogh Anna és Szomor György főszereplésével vitte színre a teátrum. A Kapj el! című musical nyáron, a Szarvasi Vízi Színházban már sikeresen debütált, s most a békéscsabai közönség is hatalmas szeretettel fogadta a Vernon és Sonia különös, szenvedélyektől sem mentes kapcsolatát bemutató történetet. Az előadást egész évadban repertoáron tartja majd a teátrum.  

Image

Image

Image

Fotó: A-Team, Jókai színház


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017. november
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+