Címlap
Elkészültek a versenyművek!

A drámaírók első reakciói a téma kisorsolása után ellentmondásos volt, de egy percig sem volt kétséges, hogy reggel 9 órára, a határidőre elkészülnek a versenyművükkel. 

 

 

 

Brestyánszki Boros Rozália: a hírnek még csak a harmadát tudtam elolvasni, mivel öt perce jöttünk le a színpadról. Nem volt még annyi időm, hogy bármiféle struktúrát építsek belőle, szerintem ennek a kialakítása csupán majd a szobában, az íróasztalnál kezdődik el.

Gobby Fehér Gyula: az első ötlete az embernek, amikor azt olvassa, hogy az ügyfélszolgálat és az ügyfél küzd egymással, hogy szatírát kellene írni. Ezt persze még jobban átgondolom. A drámában nem csak intézményes, hanem személyes ellentéteknek is muszáj szerepelnie, valakik, valamiért küzdenek egymással, emberi viszonyokat kell ábrázolni. Mindenképp fogok személyes vonalat vinni a darabba.

 
Láng Zsolt: amíg csak a címnél tartottam, addig minden rendben volt. De nem kellett volna végigolvasnom az egész cikket, az csak bebonyolítja a helyzetet. Most semmi nem jut az eszembe. A problémám: annyira részletes a cikk, hogy önmagában is olyan, mint egy dráma.

Nem tudhatjuk, pontosan, kinek hogyan is telt az éjszakája, de bizonyára serény munkával. A színházi titkársági számítógép órája szerint mindenesetre a következő időpontokban küldték el a szerzők műveiket. Brestyánszki Boros Rozália: 05.58-kor, Gobby Fehér Gyula: 06.33-kor, Láng Zsolt: 08.33-kor. Információink szerint mégis kétséges, hogy A leghamarabb elkészült darab díj kiadható-e, ugyanis egyikőjük számítógépéből valamikor a hajnali órákban ellszállt minden, amit addig írt. Kénytelen volt a hotelszobájából bejönni a színházba, és itt gyakorlatilag újraírni művét. Egy éjszaka két darab megírása - ez sem akármilyen teljesítmény!

A rendezők (Fekete Péter, Hernyák György és Tege Antal) 9 óra körül már kézhez kapták a szövegkönyveket, 11 órától pedig a három csapat, három helyszínen hozzá is kezdett a próbákhoz.

Nemsokára három külön bloggal jelelntkezünk és próbáljuk nyomon követni a próbafolyamat alakulását.

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép