Kattintson a részletekért!

Címlap
Évadnyitó értesítő

Kedves Színházbarátaink!

Íme, egy értesítő, amelyben végre nem kér önöktől pénzt senki!

Adni szeretnénk, méghozzá élményeket, ezek között is első a sorban a most szombaton, 2010. szeptember 4-én, este 7 órától rendezett Évadnyitó Gála előadásunk, amelyre ezúttal szeretettel meghívjuk Önöket. Az idei - klasszikus - évad értékeiből csillantunk fel valamennyit és szeretnénk együtt ünnepelni közönségünkkel a Jókai Színház előtti nyitott színpadon. A rendezvény díjmentesen látogatható.

Fontos: Ameddig halovány reményt látunk arra, hogy a színház előtt megrendezhető a Gála addig kívül szeretnénk megtartani azt.
Hozzanak magukkal pulóvert, meleg ruházatot, akár plédet is, hogy ültükben ne hűljenek meg a 20.30-ig tartó előadás alatt. Vigasztalanul esős idő esetén természetesen bent tartjuk a Gálát, amelyből akkor most szemezgessünk kicsit:

Az évadnyitó gála tartalmából:

  • Zenél Ferenczi György és a Rackajam
  • Énekes helyzetjelentés a Csárdáskirálynő operett kulisszatitkaiból Iván-Gál Judit; Simon Boglárka, Göth Péter, Presits Tamás színművészek és Seregi Zoltán rendező részvételével
  • Részletek A hetvenkedő című színházi burleszkből Tege Antal, Bányai Ágota, Komáromi Anett és Liszi Melinda részvételével.
  • Dalok a Csínom Palkó etno-operettből Gulyás Attila, Vadász Gábor, Katkó Ferenc és Bányai Ágota közreműködésével
  • Bartus Gyula Ibsen Babaházába látogat Merő Bélával
  • számítunk Fodor Zsóka részvételére is.

A kínálat tehát adott már csak önökre várunk.
 

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola  

 

Plakátunk

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

  

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink