Jelenlegi hely

Frank Sinatra, a HANG

Kép

 Szereposztás Szövegkönyv Díszlet Jelmez Kellék Képek Hírek

"Sinatra túlélte Kennedyt, házasságait, válásait, még a halhatatlannak tűnő anyját is. Igen, Sinatra túlélte Dollyt, az apját, Elvist, a Beatlest, a beat korszakot és még ki tudja hány korszakot. Sinatra túlélt mindent, még önmagát is. Lehet, hogy egyszer úgy fognak rá emlékezni, mint a Nagy Túlélőre, a színészre, az életművészre, a maffiózóra. De azt hiszem, leginkább úgy fognak rá emlékezni, az énekes. Frank Sinatra, A HANG."

Színházunk kiváló kapcsolatot ápol az ExperiDance Táncegyüttessel, így az ő táncművészeikkel közösen valósítjuk meg a Frank Sinatra életművét hangban és táncban felidéző előadást.  Külön kihívás, hogy ezúttal a porondszínpadon kell megvalósítani az eddig a RaM Colosseumban már nagy sikerrel játszott alkotást. Az előadás koreográfusát, a számos díjjal kitüntetett Román Sándor táncművészt kérdeztük a közös munkáról és a darabról.

csabaimerleg.hu | A Jókai színház idei porondszínházi bemutatója a színház valamint Román Sándor ExperiDance Tánctársulata hosszú évekre visszavezethető együttműködésének újabb gyümölcseként jött létre. A Frank Sinatra – A Hang díszbemutatója május 11-én, szombaton 19 órakor lesz a Luther utca 1. szám alatt, az evangélikus kistemplom mögött található udvarban, a porondszínpadon.⇒ Tovább

Video: Pozojevich Miklós és Incze László

A Frank Sinatra A Hang című produkció az egyik legsikeresebb és legtöbb lemezt eladó énekes-legendának az életéből elevenít fel részleteket. A fiatal majd idősödő Sinatrát Vastag Tamás alakítja. Őt kérdeztük a szerepről és a színházról.

A JókaiFilm stábja  Román Sándor koreográfust és Szomor György rendezőt kérdezte a Frank Sinatra: A Hang című produkció kapcsán, melyet május 8-án mutat be teátrumunk. Díszbemutató: május 11-én, 19.00 órai kezdettel.

Az évad zárásaként a Frank Sinatra: A Hang című produkciót mutatjuk be a Porondszínházban.  A Frank Sinatra életművét hangban és táncban felidéző előadás az ExperiDance és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója. A darab az egyik legsikeresebb és legtöbb lemezt eladó énekes-legendának az életéből elevenít fel részleteket, visszaemlékezés a legjelentősebb pillanatokra, sikereire, barátaira, munkatársaira és szerelmeire.

Zene.hu | Frank Sinatra show, dalok , táncok: ó, ez jó móka lesz, kiválóan fogunk szórakozni, hisz a fellépők neve is garancia erre. Így indultunk neki, aztán elég gyorsan kiderült, hogy a felhőtlen kikapcsolódásnak induló előadás felhőtlenül magas színvonalú zenés drámává alakul.

Most már bizonyossá vált, hogy a Frank Sinatra: A Hang című produkciót mutatjuk majd be az évad zárásaként a Porondszínházban.  A Frank Sinatra életművét hangban és táncban felidéző előadás az ExperiDance és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója. A darab az egyik legsikeresebb és legtöbb lemezt eladó énekes-legendának az életéből elevenít fel részleteket, visszaemlékezés a legjelentősebb pillanatokra, sikereire, barátaira, munkatársaira és szerelmeire.

Hank Sanicolaként, az idős Sinatra munkatársaként lép színpadra Katkó Ferenc a Jókai színház és az ExperiDance közös showjában, a Frank Sinatra: A Hang című produkcióban.

Video: Pozojevich Miklós és Vámos Zoltán

Gulyás Attila két szerepben jeleskedik a Frank Sinatra: A Hang című produkcióban, melyet Szomor György álmodott színpadra: felváltva alakítja Nick Sevano és George Evans, a két menedzser, impresszárió figuráját. 

Video: Pozojevich Miklós és Vámos Zoltán

Oldalak


Google+