Címlap
Hamarosan átadják a Magyar Teátrum Díjakat

Látványos showműsorral zárja az évet a Jókai színház: a Monte Cristo grófja című musical részleteivel, a Magyar Teátrumi Társaság színházainak sztárművészeivel ünneplik a színházi háttérszakmák képviselőit december 22-én.

A színházban nincs egyéni siker. Egy-egy produkció megszületése számtalan ember munkáját dicséri. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni azonban azokról, akik a színfalak mögött segítik az előadások létrejöttét. A Magyar Teátrumi Társaság által alapított díj a színházi háttérszakmák képviselőinek munkáját ismeri el. Az ország legjobb súgója, ügyelője, jelmezszabója, asszisztense, fény- és hangtechnikusa, színpadmestere, műszaki vezetője, fodrásza, sminkmestere kaphatja meg a Magyar Teátrum Díjakat, melyeket idén december 22-én 19 órakor adnak át a Békés Megyei Jókai Színházban.

Kép

A Magyar Teátrum Díjat egy évvel ezelőtt hívta életre a társaság a színfalak mögött dolgozók elismerésére. Tavaly öt színház alkalmazottja vehette át ezt a kitüntetést, valamint két különdíj is született határon túli és nemzetiségi kategóriában. A díj egy csapágy, melynek egyik darabja be van aranyozva, így szimbolizálva az egymást kiegészítő, segítő munkát egy színpadi produkció életében. Az elmúlt évhez hasonlóan ismét a békéscsabai Jókai színházban rendezik meg az egész ország színházi szakmai életét megmozgató ünnepélyes gálaműsort. Az élőzenés produkcióban olyan hírességek állnak a színpadra, mint Szomor György, Sára Bernadett, Nemcsák Károly, Besenczi Árpád, Hűvösvölgyi Ildikó. Vastag Tamás, Vasvári Csaba, Gubik Petra, Gulyás Attila és Katkó Ferenc a Monte Cristo grófja című musicalből ad elő részleteket. A Magyar Televízió által is rögzítésre kerülő gálaműsorra minden érdeklődőt szeretettel vár a Jókai színház.

 Kép

Kép

 

Kép

 

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép