Egész nyáron TeÁtrium!

Zene, vers, színház – egész nyáron ingyenes kulturális programokkal várja a kikapcsolódni vágyókat a Jókai Színház udvara, a TeÁtrium. Július 18-tól szeptember 8-ig szinte minden nap történik valami: verses és felolvasószínházi estek, zenés programok, koncertek változatos kavalkádja biztosítja a pezsgő kulturális életet Békéscsabán.  

A Békéscsabai Jókai Színház az elmúlt évben hatalmas sikert könyvelhetett el Szarvason a Vers a víz fölött programsorozat rendezvényeivel, amelyre százával érkeztek a látogatók. A most nyíló TeÁtrium – programjait hasonló struktúrába rendezve – kínál könnyed nyári kikapcsolódást a békéscsabaiak számára. A színház művészei egy-egy dal kíséretében kedvenc szerzőik tollából született alkotásokat olvasnak fel a verses esteken, míg a dalesteken Rossini vagy Szécsi Pál művészetébe nyerhetnek bepillantást a látogatók. Szerdánként fiatal, feltörekvő zenekarok mutatkoznak be az udvaron.  A Jókai Színház által meghirdetett drámaíró-pályázat legjobb tizenhárom alkotását felolvasószínházi keretek között ismerheti meg a közönség. A nézők tevékenyen részt vállalhatnak a színház következő évadának alakításában, hiszen az általuk kiválasztott, legjobbnak ítélt egyfelvonásos drámát 2012/2013-ban műsorára tűzi a teátrum. Az esteken Békés megye, Békéscsaba prominens személyiségei, közszereplői családjukkal együtt házigazdaként fogadják a vendégeket.

Szeptember első hetében színházi előadásokat is színre visznek a TeÁtriumban, így a nyári színpadon Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című tragikomédiájával, Neil Simon-Marvin Hamlisch Kapj el című musicaljével és Zalán Tibor Papageno a metróban című művével hangolódhat a közönség a Jókai Színház következő évadára, melynek megnyitó gálaestjét szintén a TeÁtriumban rendezik meg szeptember 8-án. 

 

 JókaiFilm

 

TeÁtrium

Nyáresti kikapcsolódás

2012. július 18-tól szeptember 8-ig

Esténként verses és felolvasószínházi estek, zenei programok és koncertek a TeÁtriumban!

 

Július 18. 19.00   TeÁtrium-megnyitó

ZENEUDVAR

 

Kép

Lay Down

populáris jazz, bárzenei hangulat

Az együttes tagjai: Farkas Natália (ének), Magda Lajos (billentyűs), Balázs Zsolt (basszusgitár)

Házigazda: Vantara Gyula országgyűlési képviselő, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere és felesége, valamint Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója

                              

 

július 19. 20.00  VERSEST

Kép

Égiek és földiek – párok az irodalomban és a filozófiában

Tarsoly Krisztina és Presits Tamás előadásában

Házigazda: dr. Kerekes Attila önkormányzati képviselő, fogszakorvos és családja

 

 

 

július 20. 11.00 A BÉKÉSCSABAI OLIMPIKONOK ÜNNEPE

                  20.00 VERSEST

Kép

József Attila versei

Tege Antal és Fehér Tímea előadásában

Házigazda: Túriné Kovács Márta, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának oktatási, közművelődési és sportosztályvezetője és férje

      

                        

július 21. 20.00  VERSEST

Kép

Wass Albert versei

Nagy Erika és Tomanek Gábor előadásában

Házigazda: dr. Simon Mihály, címzetes főjegyző és felesége

    

 

           

július 25. 19.00  ZENEUDVAR

Kép

Kemény Gitárklub

Vendég: Kondorosért Elektroakusztik

 Házigazda: Ferencz Rezső újságíró és családja

 

 

 

július 26. 20.00  FELOLVASÓSZÍNHÁZ 

Kép

Zelei Miklós: Situs inversus. Az Isten balján

 Katkó Ferenc előadásában

Rendező: Kolti Helga

Házigazda: Bali-Hatala Boglárka, a Csaba Televízió főszerkesztője és családja 

                              

 

július 27. 20.00  FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Balogh Robert: Távol

Szereplők: Bartus Gyula, Kovács Edit, Jancsik Ferenc

Rendező: Kolti Helga

Házigazda: Herczeg Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának tanácsnoka és családja

 

 

július 28. 20.00  FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Vörös István: Hétfői farkasok

Szereplők: Tarsoly Krisztina, Nagy Erika, Biró Gyula, Balázs Csongor

Rendező: Tege Antal

Házigazda: Babák Mihály, Szarvas város polgármestere és felesége

 

 

 

július 29. 20.00  SZÍN-TÉR

Kép

Borisz Akunyin: Sirály

A budapesti Bárka Színház stúdiós hallgatóinak előadása

Házigazda: Fábián Tamás, a Csaba Rádió szerkesztő-műsorvezetője

 

 

július 30. 20.00  FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Végh Attila: Oidipusz megkísértése

Szereplők: Bartus Gyula, Tege Antal, Seregi Zoltán, Presits Tamás, Tarsoly Krisztina, Csomós Lajos

Rendező: Seregi Zoltán

Házigazda: Dr. Becsei László, a Dr. Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet főigazgató-főorvosa

 

 

július 31. 20.00  VERSEST

Kép

korTÁRSAK – kortárs szerzők művei

Kara Tünde és Czitor Attila előadásában

Házigazda: Bohus Bea, válogatott kézilabdázó és családja

               

 

 

 

augusztus 1. 19.00  ZENEUDVAR

Kép

Török Akusztik Band

kalandozás a rock, pop és a reggie világában

Az együttes tagjai: Krisán Arnold (ének, gitár), Veres András (gitár), Török Ferenc (billentyűs)

Házigazda: Meszlényi György, a Meszlényi-Autó Kft. ügyvezető igazgatója és családja

 

augusztus 2. 20.00  FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Juhász István: Hölgyválasz

Szereplők: Bartus Gyula, Jancsik Ferenc, Kovács Edit, Fehér Tímea, Vadász Gábor

Rendező: Seregi Zoltán

Házigazda: Kiss Tibor, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere és felesége

 

augusztus 3. 20.00  VERSEST

Kép

Ki viszi át...

Seregi Zoltán és Liszi Melinda előadásában

Házigazda: dr. Dóró János jogász, menedzser, esztéta és családja          

 

 

 

 

augusztus 4. 20.00    VERSEST

Kép

Szőke Pál kedvenc versei

Házigazda: Mlinár Pál koreográfus, táncpedagógus és családja

 

 

 

 

 

augusztus 8. 19.00    ZENEUDVAR

Kép

Borneo együttes

jazz-rock tabuk és korlátok nélkül

Az együttes tagjai: Jánovszki Pál (basszusgitár, ének, zenekarvezető), Zsiros Dominik (gitár), Illyés Miklós (trombita, szárnykürt), Kajári János (pozan), Morár Ferenc (dob)

Házigazda: Köles István, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottságának elnöke és felesége

 

augusztus 9. 20.00    FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Kiss Judit Ágnes: Kvintett

Szereplők: Csomós Lajos, Kara Tünde, Tarsoly Krisztina, Nagy Erika, Fehér Tímea

Rendező: Bereczki Csilla

Házigazda: Banner Zoltán művészeti író és családja

 

 

 

augusztus 10. 20.00   VERSEST

Kép

Én is a XX. században születtem

Szabó Lajos és Vadász Gábor előadásában

Házigazda: Kovács Attila újságíró és felesége

 

 

 

 

augusztus 11. 20.00    FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Sultz Sándor: Megyünk haza

Szereplők: Katkó Ferenc, Komáromi Anett, Kara Tünde, Liszi Melinda, Fehér Tímea, Tege Antal

Rendező: Koleszár Bazil Péter

Házigazda: Mészáros Zsuzsa, a Munkácsy Emlékház művészeti vezetője

 

 

augusztus 12. 20.00    VERSEST

Kép

Versek a Hetek antológiájából

Liszi Melinda és Nagy Róbert előadásában

Házigazda: Zsadon Endre, az Árpád Gyógy- és Strandfürdő igazgatója és felesége

 

 

augusztus 13. 20.00    DALEST

Kép

Szécsi Pál-est

Komáromi Anett és Nagy Róbert előadásában

Házigazda: dr. Szvercsák Szilvia, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzője és családja

 

 

 

 

augusztus 15. 19.00     ZENEUDVAR

Alakulat

kalandozás a hip-hop világába

Az együttes tagjai: QUICK (Vida Pál) és ZSO (Felföldi Zsolt)

Házigazda: Köles István Junior, zenész

 

augusztus 16. 20.00    VERSEST

Kép

"Közbevágott Pató Pál úr” – humor az irodalomban

Mészáros Mihály előadásában

Házigazda: Kucsera Lajos, nyugalmazott vezető főtanácsos és felesége

 

 

 

 

augusztus 17. 20.00    VERSEST

Kép

Radnóti Miklós versei

Szőke Pál előadásában

Házigazda: Farkas Zoltán országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke és felesége

 

 

 

 

augusztus 18. 20.00   DALEST

Kép

Szerelmes nyári éjszakák

Kovács Edit, Galambos Hajnalka és Rázga Áron előadásában

Házigazda: Nagy Krisztina, a Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft. Békés megyei irodájának vezetője és családja

 

 

 

 

augusztus 22. 19.00   ZENEUDVAR

Kép

Randy Marsh Fusion Project

kalandozás az alternatív rock világába

Az együttes tagjai: Debreczeni Zoltán (ének, gitár), Miklós Gábor (gitár-ének), Duna Norbert (dob) és Szikora István (basszusgitár)

Házigazda: Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és családja

 

augusztus 23. 20.00    VERSEST

Kép

József Attila istenes versei

Józsa Mihály és Verbó Ákos előadásában

Házigazda: Kutyej Pál, evangélikus lelkész és felesége

 

 

 

 

augusztus 24. 20.00    FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Podmaniczky Szilárd: Próbafeltámadás - Feltámadáspróba

Szereplők: Tege Antal, Csomós Lajos, Katkó Ferenc, Szabó Lajos, Czitor Attila

Rendező: Czitor Attila

Házigazda: Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, a Pándy Kálmán Kórház főigazgató-főorvosa és családja

 

 

augusztus 25. 20.00   FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Pruzsinszky Sándor: Megérkezés Totoposzba

Szereplők: Kovács Frigyes, Tege Antal, Jancsik Ferenc, Presits Tamás, Czitor Attila, Nagy Róbert, Kara Tünde

Rendező: Kovács Frigyes

Házigazda: Szente Béla, a Békéscsabai Kulturális Központ igazgatója és Szente Évi előadóművész

 

 

augusztus 26. 20.00    VERSEST

Kép

Bárkával jöttem, nem virággal

Bartus Gyula és Liszi Melinda előadásában

Házigazda: dr. Elek Tibor, a Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője

 

 

 

augusztus 27. 20.00    VERSEST

Kép

Banner Zoltánnal

Házigazda: dr. Elek Tibor, a Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője

 

 

 

 

 

augusztus 28. 20.00   FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Csikós Attila: Trió

Szereplők: Kara Tünde, Komáromi Anett, Czitor Attila

Rendező: Zalán Tibor

Házigazda: Lonovics László képzőművész és felesége

 

 

 

augusztus 29. 19.00    ZENEUDVAR

Kép

Palmetta zenekar – teljes zenekaros akusztikus koncert

népzene és zúzós metál egy helyen!

Az együttes tagjai: János Hajnalka (ének), Lener Veronika (ének), Klapka Ágnes (ének), Kima Norbert (dobok), Laczik Fecó (basszusgitár), Rigó Tamás (szólógitár), Vida Bálint (kisegítő basszusgitár)

Házigazda: Izsó Gábor, Békés város polgármestere

 

augusztus 30. 20.00   FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Reiber Gabriella: Doktor úr, kérem

Szereplők: Kara Tünde, Presits Tamás, Komáromi Anett, Fehér Tímea, Liszi Melinda

Rendező: Kovács Frigyes

Házigazda: dr. Ignácz Mihály, a Hír6 internetes hírportál tulajdonosa

 

augusztus 31. 20.00    FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Elek Szilvia: Pillangók

Szereplők: Bartus Gyula, Jancsik Ferenc, Kovács Edit, Katkó Ferenc

Rendező: dr. Merő Béla

Házigazda: Baji Miklós Zoltán intermédia-művész és családja

 

 

 

szeptember  1. 20.00     FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Kép

Horváth Péter: Római rögtönzés

Szereplők: Tege Antal,Komáromi Anett,Szabó Lajos, Liszi Melinda, Katkó Ferenc, Veselényi Orsolya, Koleszár Bazil Péter               

Rendező: Koleszár Bazil Péter

Házigazda: Prohászka Béla, Venesz-díjas mesterszakács és családja

 

 

 

ÉVADNYITÓ-HANGOLÓDÓ

színházi előadások a TeÁtriumban

(belépődíjas)

 

szeptember 5. 20.00   SZÍN-TÉR

Kép

Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli

Szereplők: Bartus Gyula, Csomós Lajos, Gulyás Attila

Rendező: Koleszár Bazil Péter

 

szeptember 6. 20.00  SZÍN-TÉR

Kép

Neil Simon-Marvin Hamlisch: Kapj el

Főszerepben: Balogh Anna és Szomor György

Rendező :Seregi Zoltán

Házigazda: Varga Zoltán országgyűlési képviselő

 

szeptember 7. 20.00   SZÍN-TÉR

Kép

Zalán Tibor: Papageno a metróban

Szereplők: Komáromi Anett és Kelemen Dániel

Rendező: Szalma Dorotty

 

szeptember 8. 20.00   SZÍN-TÉR

Kép

A Békéscsabai Jókai Színház évadnyitó gálaműsora

 

 

00:00
00:00
 

Magyar Teátrum - színházi online

Belépés

(If you're a human, don't change the following field)
Your first name.
Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.