2015. május 24., vasárnap      17:16

Jelenlegi hely

Kórházban a rendező a háborús övezetben


A Békéscsabai Jókai Színház K und K (Karády katonái) című darabjával nyitották meg szombaton a legnagyobb ukrán színházi fesztivált, de a rendező nem láthatta, mivel kórházba került.

A XVII. Melpomena Tavrija Nemzetközi Színházi Fesztivál első előadását a Jókai Színház adta Kherszonban. A magyar delegáció 32 óra utazást követően érkezett meg a helyszínre. A fesztivál nyitóelőadását a Fehér Rózsa-díjas rendező, Merő Béla, nem láthatta, mert kórházba került, vakbélműtétet hajtottak végre rajta.

„Köszönöm a jókívánságokat. Jelenleg Herszonban vagyok, illetve lennék egy nemzetközi színházi fesztiválon, mivel kórházban fekszem egy vakbélműtét után. Az előadásunk sikert aratott, én csak telefonon értesültem róla.” – nyugtatott meg mindenkit a rendező a közösségi oldalán.

A fesztiválmeghívások, vendégszereplések akár veszéllyel is járhatnak, főképp, ha több ezer kilométerre az otthontól történik valami… A társulat jól vizsgázott, a megnyitó ceremónián már Merő Béla nélkül vonult fel, majd a rendezőért aggódva, összefogva egy hibátlan előadást játszott. Az ukránul feliratozott darab nagy sikert aratott. A Jókai Színház társulatának itthon maradt tagjai is gyors felépülést kívánnak a rendezőnek!

A szervezők és a fellépő társulatok fontosnak tartották, hogy a tragikus események, a nehéz anyagi körülmények ellenére is megtartsák a rendezvényt, hiszen a fesztivál életben tartásával a művészet legyőzhetetlenségét, a békét és szabadságot hirdetik. Merő Béla még az utazás előtt elmondta: év elején másfél hónapot töltött az ukrajnai Kherszonban, ahol szerinte egyáltalán nem érződik a háború. "A latin mondás szerint fegyverek között hallgatnak a múzsák, de szerintem ez fordítva igaz: múzsák között hallgatnak a fegyverek" – fogalmazott.

K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékot Apáti Miklós írta. A novemberben bemutatott darab az Amerikába emigrált, sejtelmes hangú egykori filmsztár visszaemlékezéseiből villant fel képeket. Karády Katalin életének fontos szereplői idéződnek fel az énekes-színésznő tudatában, férfiak jelennek meg a múltjából: szerelme, felfedezője és az apja. A szerző két Karádyt jelenít meg a műben: egy fiatalt, aki fürdött a sikerekben; és egy időset, aki életének utolsó nagy döntésére, a hazatérésre készül az amerikai kalapszalonban, ám ez már nem adatik meg neki. A főbb szerepekben Horváth Margit, Liszi Melinda, Babócsai Réka, Tege Antal és a Jászai-díjas Kovács Frigyes látható. A produkciót Vozár M. Krisztián zongorajátéka kíséri.


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+