2017. május 28., vasárnap      00:00

Jelenlegi hely

Mezítláb a Finálé fesztiválon


Idén is megrendezi a Szegedi Nemzeti Színház az évad végén, május 22. és 28. között a Finálé regionális kamaraszínházi fesztivált. A szegedi és békéscsabai társulat mellett szabadkaiak, budapestiek, kecskemétiek, veszprémiek is érkeztek, érkeznek a fesztiválra.  Erre a mini-seregszemlére a Jókai Színház a Mezítláb a parkban című Neil Simon darabot vitte el, melyet Tege Antal színművész rendezett.

A Finálé fesztivált első ízben 2011-ben szervezte meg a Szegedi Nemzeti Színház azért, hogy a teátrum az utolsó bemutatót követően is tudjon újdonságokat kínálni leghűségesebb nézőinek. Társulatunk május 27-én játszott a szegedi nézőknek.  Neil Simon drámaíró darabja a '60-as évekre datálódik, de mit sem veszített aktualitásából, sőt. A felgyorsult mindennapok miatt talán még közelebb kerül a nézőkhöz. Kiválóan megírt és kivitelezett jelenetek, sziporkázó párbeszédek, nagyszerű színészi alakítások és rendezés.

Neil Simon első házasságának élményeiből merítve írta meg a Mezítláb a parkban címmel immáron több mint harminc év sikerrel játszott örökérvényű darabot. A karótnyelt ügyvédet Czitor Attila, sugárzóan szép és szertelen feleségét Gubik Petra, a folyton aggodalmaskodó mamát Fehér Tímea, a neki (is) udvarló szomszédot Katkó Ferenc játszotta. A telefonszerelőt Tomanek Gábor alakította, az  áruházi kihordó szerepébe Jancsik Ferenc ugrott be, a khersoni fesztiválon szereplő Hodu József helyett.  Nem kellett hozzá különösebb jóstehetség, hogy a siker ezúttal sem marad el: a szegedi közönség hosszú tapssal ünnepelte a darabot.

Az előadást megtisztelte jelenlétével Robert Cogo-Fawcett angol rendező is, aki színházunkban éppen a Törvénytelen randevú című vígjáték kapcsán dolgozik, és a darab két szereplője Holler Márta és Benkő Géza színészek. 

 

 

 

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017. november
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+