2018. április 21., szombat      08:10

Jelenlegi hely

Miben rejlik Csuta csutasága?


2018. április 20-án, a Jókai Színház Művész Kávéházában rendezett Terefere programsorozat vendége Csuta György volt:  a  Békés város által Pro Urbe-díjjal kitüntetett festőművésszel  a  Kállai-díjas Kadelka László beszélgetett.

A nemzetközileg is elismert, több mint ötven éve pályán lévő festőművész, az általa említett oly sokszor elmesélt élettörténetében a gyermekkoráról mesélt, mint arról a témáról, amelyről eddigi interjúi során nem tett említést. Így többek között megtudhattuk, hogy egy nála tizennégy évvel idősebb védőnő, mint nevelőanya szigorúan nevelte. A határozott nevelést követően már nagyon vágyott egy kissé szabadabb életre.

Ennek keretében egy csínytevést is megosztott velünk, hogy az osztálytermükben található vizet tároló lajtos kocsi alá, ő maga rejtette el az osztálynaplót. Mivel szivárgott a kocsin lévő vizestartály, így a napló többszörösére megdagadt. Emiatt a malőr miatt hármas magatartással értékelték, amivel mégis nekibátorodott a szegedi Tömörkényi Művészeti Gimnázium grafika szakának.

A szegedi tanulmányok befejezése után, ahol már kiemelkedett roppant tehetsége, 1970-től kétéves kirakatrendezői iskolába jelentkezett, időt nyerve arra, hogy felkészülhessen a képzőművészeti főiskolai felvételiére. Ahová az eredményes felvételi vizsga ellenére nem ment el, hanem a békéscsabai Kner Nyomda grafikusa lett.

Lehetőséget kapott, hogy a Pannónia Filmstúdió rajzfilm animációs területén is kipróbálhassa magát, mégis visszatért a nyomdai grafikus munkához. 1973-ban katonai szolgálatot teljesített, amelyet saját bevallása szerint nagyon szerencsésen töltött le, mivel a törzsfőnök írnoka lett Fürjesen. Ezzel a státusszal gyakran kapott kimenőt, amelynek köszönhetően első lánya, Éva megfogant.

1988-ig nyomdavezetői pozíciót töltött be a Békési Nyomdában, a vezetői státusz betöltése előtt már tíz évvel akvarellezett, és ekkor döntésre kényszerült, hogy válasszon a nyomdavezetői illetve a festőművészeti hivatás között. A világ szerencséjére az utóbbit választotta és a mai napig nemzetközileg is elismert alkotásokkal büszkélkedhet.

1993-tól alkotói tevékenységének fontos részét képezi a művészeti telepek szervezése és vezetése.

A beszélgetés végén még említést tett az 1997-ben Békéscsaba belvárosában megnyílt Csuta Galériáról, amely a békési Csuta Művésztelepek képeinek értékesítésével indult, és meghatározó szereplője a békés megyei képzőművészeti alkotások értékesítésének.

 

Rácz Attila

Fotó: A-Team/Ignácz Bence


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2018. augusztus
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+