2018. május 23., szerda      21:32

Jelenlegi hely

Nagy siker a Break the Chain a khersoni fesztiválon


A XX. Melpomena Tavrii nemzetközi színházi fesztiválon mutatta be a Jókai Színház május 22-én a Break the Chain című monodrámát Németh Gabriella előadásában. Az előadás Ukrajna legnagyobb nemzetközi színházi fesztiválján is nagy sikert aratott. A telt házas közönség álló tapssal jutalmazta a produkciót.
 
A Békéscsabai Jókai Színház rendszeres résztvevője a fesztiválnak, amelyen idén már ötödik alkalommal veszünk részt. Tavaly A fösvényt láthatták a Dnyeper partján a nézők, korábban pedig A szűz és a szörny című Pozsgai-darabbal, a K und K (Karády katonái) zenés víziójátékkal, 2014-ben pedig a Monte Cristo grófjával szerepeltünk a fesztiválon.
 
A Break the chain című angol nyelvű előadást 2018. januárjában mutatta be a Jókai Színház Németh Gabriella előadásában. Noha Eve Ensler A vagina monológok című műve több mint húsz évvel ezelőtt íródott, sajnos ma is fájdalmasan aktuális. Az eredeti műből hat monológ került feldolgozásra Békéscsabán. Az 55 perces angol nyelvű előadás elgondolkodtató, szórakoztató és felemelő pillanatokat ígér, tisztelegve mindezzel a nők ellen elkövetett erőszak áldozatai előtt.

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2018. augusztus
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+