2017. május 05., péntek      00:56

Jelenlegi hely

Nemzetközi fesztiválra megy A fösvény


Május közepén rendezik meg az ukrajnai Hersonban a Melpomena Tavrii elnevezésű Nemzetközi Színházi Fesztivált, melyre nem kis büszkeségünkre a Békéscsabai Jókai Színházat is meghívták: teátrumunkat A fösvény című Moliére-klasszikusból készült színpadi játék képviseli.

A rendezvényre 10 ország 36 produkciója érkezik: többek között Ukrajna, Portugália, Románia, Franciaország, Fehéroroszország, Törökország, Litvánia, Lengyelország, Örményország és Magyarország képviselteti magát.

A színházi programok mellett mesterkurzusokat tartanak színészek számára, szakmai konferenciákat szerveznek színházigazgatók és rendezők részvételével, díszlet- és jelmeztervezők munkáiból rendeznek kiállításokat. A szakmai előadások mellett nagy figyelmet fordítanak a közönség szórakoztatására is: utcai felvonulások színesítik a programot, amelyeken valamennyi együttes megjelenik valamilyen formában. A produkciókat követően pedig éjszakánként a nagyszínpadon, a színházi kávézóban, sőt, a teátrum előtti téren és a Dnyeper partján esztrádműsor várja az érdeklődőket.

A Jókai Színház az alkalomhoz illő örömmel és izgalommal készül a rangos seregszemlére, amelyen már negyedik alkalommal veszünk részt.

Tavaly A szűz és a szörny című Pozsgai-darabbal, tavalyelőtt a K und K (Karády katonái) zenés víziójátékkal, 2014-ben pedig a Monte Cristo grófjával szerepeltünk a Dnyeperparti városban – mindhárom alkalommal díjazták az előadásainkat. 

Idei versenydarabunk, A fösvény méltó folytatása lehet ennek a sikersorozatnak. A Moliére-darab Merő Béla rendezésében, Bartus Gyula főszereplésével mutatkozik be az ukrajnai fesztivál színpadán. A produkció különlegessége, hogy zenéjét Aleksandr Gonobolin, Ukrajna Érdemes művésze, Kherson város díszpolgára szerezte.

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+