2015. december 17., csütörtök      00:53

Jelenlegi hely

Nevetés mögött a fájdalom


Neil Simonnak nem kell sok szereplő, nagy történet, forradalmi korszak vagy egzotikus helyszín ahhoz, hogy jellembeli hiányosságainkra és életünk igazán fontos dolgaira világítson rá; egy-két (furcsa) pár elegendő, és bár szidhatjuk a tükröt, nem az a görbe. A Mezítláb a parkban című vígjáték szereplői is hétköznapi emberek, akik nem akarják megváltani a világot, csak szeretnének jól élni, boldogok lenni. Közben persze egymás idegeire mennek, a nézőt remekül szórakoztatják, aztán meg elgondolkodtatják, hiszen saját hülyeségeire emlékeztetik. Az amerikai dráma- és forgatókönyvíró darabját Tege Antal színművész rendezte a Békéscsabai Jókai Színházban. (Niedzielsky Katalin kritikája)

Az egyetlen helyszínen, Bratterék új lakásában játszódó, kevés szereplős kamaradarab esetében meglepő a három felvonás, a viszonylag hosszú előadás a Vigadóban. Igaz, Egyed Zoltán díszlete annyiban változik, hogy az első felvonásban még üres a fiatalok otthona, a szünetben érkezik a bútor, a következő két részben már lakályos. A hatodik emeletre való viszontagságos feljutás, a lépcsőházi kiabálás kétségtelenül tágítja a játékteret, de a túlhangsúlyozástól igencsak elhúzódik az első felvonás. A második már sokkal mozgalmasabb, végül az utolsó igazi vígjátékos tempóban zajlik, sok-sok poénnal, helyzetkomikummal. S nem szabad persze megfeledkezni a sarokablakról a nagyvárosi panorámával, valamint az üvegtetőről sem, mert ezek a díszletelemek is nagyban nyújtják a teret; utóbbi még menekülési útvonalként, táncparkettként is szolgál, a havazásról nem is beszélve!

Mindenki jobról és a sok lépcsőtől teljesen kimerülve érkezik, a távozás már történhet balról vagy a tető felé. Corie Bratter, a szép ifjú feleség az első befutó, Gubik Petra huncut bájjal játssza végig ezt a kedves, szerelmes, szenvedélyes figurát, lelkesedésében, dühkitöréseiben, szervezkedéseiben és megbánásaiban egyaránt meggyőző. A nemcsak egy hetes házasságát, hanem karrierjét is építeni vágyó ügyvéd férjet, Pault Czitor Attila könnyed eleganciával, sajátos humorral kelti életre, a hullámvölgyek ábrázolásában felesége méltó partnere, nagy jelenete a lakóközösség bemutatása és a bánatát italba fojtó férfi küzdelme. Fehér Tímea Mrs. Bank szerepében a gondoskodó anyát és a társra vágyó nőt egyesíti, komolysága, visszafogottsága jól élezi a vicces helyzeteket, sírás és nevetés között teremt egyensúlyt. Victor Velasco színes, titokzatos figuráját Katkó Ferenc formálja humorral hihetőre. A telefonszerelőt alakító Tomanek Gábor (főleg a második látogatásakor) rövid jelenete ellenére fontos emberi momentumokra irányítja a még tapasztalatlan ifjak és a nézők figyelmét. Az áruházi kihordó alakjában Hodu Józsefet láthatjuk egy villanásra.

Kiss Kata a hölgyeknek színes, elegáns jelmezeket tervezett, Corie és anyjának öltözetében az életkort és a mentalitást is domborította, Paul figuráját hivatalosra, Victorét színesre, különcre vette.

Milyen emberi momentumokra figyelmeztet a telefonszerelő? Amit a fiatalok az életről még nem tudhatnak, azt vele üzeni meg a szerző. Neil Simon sikerdarabjaiban, lírai komédiáiban és ütős bohózataiban az a közös, hogy valamennyi mélyén igazi drámai tartalmat találunk. Figurái átlagemberek, akik hétköznapi gondjaikkal vannak elfoglalva, nem nagy ügyekkel, de ezek számukra óriási problémák: a házastársi viták, veszekedések, kisebb-nagyobb konfliktusok, eddig imádták egymást, most válni készülnek, ahogyan Corie és Paul is. Férj, feleség előbb-utóbb féltékeny egymásra, irigy a másik sikereire, rivalizálnak otthon, társaságban, még tapasztalatlanok vagy éppen az öregedéstől, az egyedülléttől félnek, mint Mrs. Bank. Így ötvözi a szerző a drámai tartalmat, a sokak számára jól ismert, valódi történetet a humorral, a költészettel, hogy elviselhetőbb legyen mindaz, amit állít, vagy elfogadhatóbb, ne annyira bántó a kritika, amivel illeti szereplőit, amit akár magunkra is vehetünk.

Mégis szeretjük a darabjait, a beszólásai ellenére, nem véletlenül népszerűek világszerte az előadások. Simon ugyanis éppen olyannak mutat bennünket, amilyenek vagyunk az életben, nem többnek, nem kevesebbnek, nem jobbnak, nem rosszabbnak. Tény az is, hogy hősei olyankor is szívesen viccelődnek, poénkodnak, amikor nyilvánvalóan fájdalmas dolgaikról esik szó. Ez az oka, hogy remekül szórakozunk, nagyokat nevetünk, de aztán nevetve sírunk, sírva nevetünk, amikor a dolgok mögé látunk, felismerjük az összefüggéseket, ki miért olyan, amilyen, ki mire vágyódik valójában, miközben valami egészen másról beszél.

A Mezítláb a parkban című előadás arról is mesél, hogy a normális élethez hozzátartozik néha egy kis lazítás, bár az is kiderül, hogy mínusz tíz fokban cipő nélkül sétálni veszélyes. Jóra rossz jön, rosszra jó – tartja a mondás. Igaz ez az életre és az előadásra is, ami a házasság – válás – kibékülés ívet futja be. Mintha csak rólunk írták volna – mondják sokan. Nekünk írták: amit látunk, bárhol, bármikor, velünk is megtörténhet. Neil Simon darabjait nézve első az önfeledt röhögés, aztán a visszafogott mosoly, utána következik a mélyebbre ásás, majd végül a döbbenet és a szégyen: Ilyen önző, utálatos, összeférhetetlen vagyok én is?! Tényleg, lehet bármi fontosabb a szerelemnél, a szeretetnél, a boldogságnál?! 

Niedzielsky Katalin

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+