2018. május 21., hétfő      02:28

Jelenlegi hely

Terefere Tege Antal színművésszel


Május 25-én, pénteken 17 órától Tege Antal, a Jókai Színház Gálfy Gyűrű Díjas színművésze lesz a Művész Kávéház vendége. Ezúttal tőle lehet kérdezni munkáról, családról és bármiről, ami Önöket a művésszel kapcsolatosan érdekli. A Békéscsabai Jókai Színház vezető színművésze az elsők között volt, aki színházunk falai között végezte el a színész szakot a Színitanházban. Kiemelkedő tehetsége és rátermettsége miatt azonnal a színház tagja lett és ma már színészmesterség tanára egykori iskolájának. Nem is akármilyen, hanem rendkívüli pedagógiai érzékkel és nagy szívvel rendelkező tanára. A színészi munka mellett már megcsillantotta rendezői tehetségét is, az általa színpadra állított Edith és Marlene című elődás a 2010-es Rivalda Fesztiválon közönségdíjat nyert. A XV. Magyar Drámaíró Versenyen a legjobb rendező díjával jutalmazták, a következő évben pedig a legjobb színésznek járó elismerést ítélte neki oda a szakmai zsűri. De teltházzal futottak a Mennyország, a Toldi, a Mezítláb a parkban és Az üvegcipő című rendezései is. Jelenleg a Leszállás Párizsban című produkcióban láthatja a közönség. Jöjjenek el és tereferéljenek Tege Antal színművésszel! Várjuk Önöket szeretettel!

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+