Jelenlegi hely

Interjú Vikidál Gyulával


Vikidál Gyula

Atilla fejedelem… Dózsa György… Dobó István… Koppány… Pilátus… Jan Valjean… Mufurc… Valenod úr… a sor befejezhetetlen, és ezek a szerepek sokak számára az Ön nevét idézik fel. Miért vállalta el Apafi fejedelem szerepét?

Seregi Zoltánnal, a darab rendezőjével régóta baráti viszonyban vagyok, hosszú évekig együtt fociztunk a színészválogatottban. Tavaly decemberben keresett meg az ajánlatával, aminek nagyon örültem. Az, hogy a darab még nem készült el, számomra nem volt fontos, hiszen az eredeti művet (Móra Ferenc: Rab ember fiai) ismertem, és Apafi alakját közel éreztem magamhoz.

Bár az elmúlt huszonöt év alatt – többnyire a musical világában – számos karakter megformálására kaptam lehetőséget több budapesti és vidéki színházban is, a prózai szerep ma is kihívást jelent számomra, mert pályám során mindössze öt tisztán prózai műben játszottam.
Kezdetben sok komoly főszerepet és nagyon jó epizódszerepeket játszhattam a Madách Színház színpadán, amelynek 1992 óta vagyok a tagja, de mára jócskán lecsökkent ezek száma. Ma már megszokottá vált, hogy egy színész több társulatnál is vállal szerepet. Jómagam is dolgozom a Madách Színházon kívül például a Honvéd Együttessel, a Mandala Dalszínházzal, vagy más vidéki társulatoknál, így a békéscsabai meghívást is örömmel fogadtam.

Rock-zenészként milyen volt a kapcsolata a színházzal? Hogyan csöppent ebbe a teljesen más miliőbe?

Egyszerű vidéki gyerekként nemigen jutottam el színházba, csak az iskola által szervezett előadásokat élvezhettem. Amikor cseperedtem, inkább a mozi, a filmek világa vonzott. A rockzene akkoriban életformát jelentett, amely meghatározta az öltözködésemet, a viselkedésemet, abba, akkor, nem fért bele a színház kifinomult világa.
Mára megváltozott minden: bővült a színpadi – főleg a zenés – műfajok sora, hiszen a musical, és rockopera lett a mai emberek egyik legkedveltebb színházi irányzata, amelyben már nem csak egy szűk réteg szórakoztatása a cél.
Már a nyolcvanas évek elején felkértek zenés szerepre az 1980-ban alakult Rock Színház vezetői, ám akkor még, rockzenekari elfoglaltságaim miatt, nem tudtam szerepet vállalni. Aztán, ezt később, 1986-tól bőven behoztuk sok szép közös munkával, melyeket a mai napig maradandóként említ a zenés-színházi szakma. Énekes színészként 1982-ben debütáltam a Városmajori Színpadon, a Krízis című zenés műben, mint Góré, a bandavezér. Kerényi Imre 1985-ben rendezte az István, a királyt a Nemzeti Színházban, akkor játszottam először kőszínházban. Innentől sorra kaptam a felkéréseket, eldőlt a sorsom. Az első prózai szerepem Mufurc volt, a Téli regében, amit nagyon szerettem, főleg a nyelvezete miatt.


A színház tehát mindenképp stílusbeli finomodás volt. A lelke is változott? Egy rocker féktelensége, lázadása hogyan férhet össze a színházi rendező és/vagy dramaturg dirigálásával?

Úgy gondolom, ez a fajta finomodás mindenkinél létezik. Akármilyen szerepet tanulsz meg, hatással van rád, a lelked is a felé fordul. Néha durvább lesz tőle, és akkor nap mint nap morcossá válsz, néha hisztissé tesz, néha szelídebbbé válsz általa. A próbák alatt, az első előadások közeledtével, együtt kelsz és fekszel a szövegkönyvvel és a szereppel, így természetes, hogy a figura, vagy lényének egy része, nyomot hagy benned.
Együttműködni a rendezővel – eleinte nem ment olyan könnyen. Nem voltam hozzászokva, hogy valaki folyamatosan figyeli a munkámat, észreveszi kezdeti bizonytalanságaimat, lent ül a nézőtéren és dirigál, utasít, néha üvöltözik. Emlékszem, Kerényi Imrével előfordult az utóbbi konfliktus a próbák során: a nézeteltérés eredményeként otthagytam a próbát. Boldizsár Miklós jött utánam, és segített helyretenni a dolgokat.

Az emberek fejében meg sem fordulna, hogy egy olyan művész, akinek az Önéhez hasonló neve van a szakmában, a szabadidejével kapcsolatban anyagi szempontokon is gondolkodik.

Ma olyan világban élünk, amikor a sok év munkája során elért sikereket nem díjazzák megfelelően, vagy csak némelyeknek jár ki a díjazás. Ugyanakkor, a média lehetőséget ad arra, hogy semmi munkával másnak meg neve legyen, és rövid időn belül milliomossá váljék.
Igen, tíz éve nem nyaralhattam a családommal, mert nem engedhettem meg magunknak, közben meg a gyermekem felnőtt, s ezek az élmények kimaradtak az életéből – és a miénkből is.

Mikor kapta kézhez a Rab ember fiai szövegkönyvét?

Az első részletet karácsony körül, a végleges változatot pedig január első napjaiban, még az olvasópróba előtt. Az írót, Zalán Tibort személyesen nem ismertem, de a nevét már hallottam korábban. (Érdekes, a közelmúltban Zalán egy nyilatkozatából arról értesülhettünk, hogy Vikidál Gyulát Egerben ismerte meg pár évvel ezelőtt, ahol a művész az Eger kis csillagai, Zalán-Huzella zenés játékban, Dobó István szerepét alakította-énekelte. Akkor most, ki emlékszik rosszul? – megjegyzés É. T..) Tudtam, hogy kiváló író, dramaturg és sokfajta témában – és műfajban – otthonosan mozog. Amikor elvállaltam a szerepet, nem voltak kétségeim a felől, hogy a mű megfelelő kezekbe került.

Össze tudja hasonlítani a mostani olvasmányélményt azzal az olvasattal, amit gyermekként alakított ki magának, a kötelezőként kiszabott penzum abszolválása után?

Ó, az már nagyon régen volt (nevet). Újra elő kellett vennem a Móra-művet, hogy felidézzem minden részletét, s hogy immár, felnőtt fejjel, kialakíthassak a játszandó szerepről az általam elképzelt figurát, melyet később felhasználhatok a színpadi változatban.

Sokat olvasott az iskolás évek alatt?

Nem eleget! Eleinte a kötelező olvasmányokon kívül csak az akkor divatos western- és Rejtő-regények vonzottak. Más könyveket az akkor új próbálkozásnak számító házaló könyvterjesztőktől tudtunk részletre vásárolni. Csak példaként említem, Szolnokon játszottam a közelmúltban az Oliver című musical felnőtt főszerepét, Fagint, és a próbák közben eszembe jutott, hogy otthon őrzöm a Twist Oliver első kiadásainak egyikét, melyet így vásároltam hajdanán egy könyvárustól. Nagy boldogságomra, meg is találtam az ősrégi, hatalmas, gyönyörű képekkel illusztrált kötetet.

Mit szól a készülő békéscsabai István a király előadáshoz?

Miért kellene nekem szólnom ez ügyben bármit is? A színházak vezetése dönti
el, mikor milyen mű kerül bemutatásra. A színésznek maximum magánvéleménye lehet, de
az sohasem publikus.

Vonzza a történelmi szerepeket. Vonzzák a történelmi szerepek? A civil életében is foglalkozik történelemmel?

Ha vonzom, vagy vonzanak, akkor szerencsésnek érzem magam, amiért a mi csodálatos történelmünk némelyik alakját megjeleníthetem a színpadon. Civilként, maximum, a történész foglalkozik a történelemmel, ám, ha azt kérdezi, érdekel-é hazánk történelme, akkor azt mondom: nagyon.
És ezt most kibővíteném azzal, ami fájdalom, és még nehezebb feladatot rak a magyar színjátszás vállára is, hogy egyes politikai erők, hatalmukkal visszaélve, aljas módon próbálják eltaposni történelmünket. Lásd az Európai Unió felé kötelezően leadott tájékoztatót, ahol István király nem „Szent István”, ahol az ezer előtti magyar történelemről nem esik szó, mint ahogy Mátyás királyról sem, stb. Atilláról, a hunok és magyarok első királyáról legfeljebb az olasz történelmi leírásokban olvashatunk. Ezeket a kultúránk ellen elkövetett tetteket nehezen, vagy egyáltalán nem tudom megemészteni.

Zalán Tíbor magára írta Apafi Mihály szerepét. Milyen hasonlóságok vannak a figura és a saját személyisége között?

Ez most saját vélemény, vagy már beszélt a szerzővel? (Kérdésem egy korábbi Zalán-nyilatkozatra utalt vissza – megjegyzés É. T.) Véleményem szerint, egy valós történelmi személyt nem szükséges egy adott szereplőre írni, bár az írók fantáziája, hála Istennek, kimeríthetetlen. Vannak hasonló reakcióim, mint az írott tulajdonságok némelyike. Hamar fortyanok, de nem vagyok haragtartó. Néha nehezen viselem a vereséget, ám ha igen, akkor végleg tudomásul veszem. Tudok tűrni, és elviselem, ha valami nem úgy van, ahogy elképzeltem. Céltudatos, néha konok vagyok, ez is mind a sajátom. Apafit a családja iránti szeretet is befolyásolja politikai döntéseiben; ez fontos és elgondolkodtató mozzanat. A megbánás és megbocsájtás képessége az emberben folyamatosan, egész élete folyamán alakul…
Persze, olykor kerülhet az ember kényszerhelyzetbe, amikor kevés választási lehetősége adódik. Ezek a legnehezebb pillanatok, és ezeken a dilemmákon csak az őszinte szeretet segítheti át.

Éliás Tímea



h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+