Címlap

 Milyen mesét szeretnek a gyerekek? Amelyben sok a fordulat, van meglepetés, szellem és szellemesség, a szereplők a fantasztikumban éppúgy otthonosan mozognak, mint a földi világban, s amelynek hősével azonosulni tudnak.

Milyen hőst szeretnek a gyerekek? Aki bátor, erős – vagy ügyes, furfangos –, de mindenképpen önfeláldozó, segítőkész, és a mese végén jóra fordítja a bonyodalmakkal terhes helyzeteket.

Ilyen a Javor című mese, és ilyen a főszereplője, Javor vitéz? Olyan hős ő, aki Herkulesként mindenkit – megment. Jó cselekedeteinek híre eljut a gonosz démonok fejedelméhez, aki nagyon mérges lesz rá e miatt. El is küldi egyik manóját, Kospert, kísértse meg a vitézt, tétessen vele valami rosszat, így veszítesse el vele az erejét. Ha ez sikerül, onnantól kezdve már hatalommal rendelkezik felette.

Fekete Péter igazgató, és Czajlik József rendezőAz olvasópróbát kedden délután tartották a színház próbatermében. Czajlik József rendező, a közel másfél hónapos próbafolyamatot a mese fogalmának elemzésével kezdte. Ivan Holub dalokkal színesített meséjét a november 10-én tartandó premieren tekintheti meg először a közönség, a Jókai Színház társulatának előadásában. A darab főbb szerepeiben Mészáros Mihályt, Vadász Gábort, Szabó Lajost, Szőke Pált és Nagy Erikát láthatjuk.


 



Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép