Címlap
Kapj el! az Ibsen Stúdiószínházban

Neil Simon az amerikai vígjáték első számú mestere. Frenetikus humor, lélekismeret, megindítóan gyöngéd érzelmesség és szikrázóan szellemes dialógusok jellemzik műveit. Neve a színházi siker biztosítéka. Marvin Hamlisch az amerikai színpadi és filmzene - minden létező díjjal kitüntetett - briliáns alkotóművésze. A Kapj el! című különlegesen szép, romantikus zenés komédia, melyet legközelebb február 8-án, 9-én és 10-én láthat a közönség az Ibsen Stúdiószínházban, kettejük együttműködésének gyümölcse.

A játék hőse Vernon, a befutott, sikeres slágerszerző, és Sonia, a kezdő dalszövegíró. Mindketten hivatásuk megszállottjai, nem könnyű emberek. Bár első találkozásuktól kezdve remekül dolgoznak együtt, magánéleti kapcsolatuk azonban korántsem ilyen harmonikus. Senki sem akar feladni önmagából egy picit sem. A korkülönbség, az ízlések, a temperamentumok különbözősége is mind-mind komoly feszültség forrása, s ez még fokozódik, ahogyan Sonia korábbi párja láthatatlanul, de egyre agresszívebben közéjük furakodik. Így lesz a kétszemélyes játékból „édes hármasban.” Lesz-e végül „édeskettes”? Maradjon ez is titok, ahogyan az életben is a párkapcsolat, a szerelem, a házasság is tele van titkokkal, amelyeket soha nem tudunk megfejteni…

 

Neil Simon – Marvin Hamlisch:

Kapj el!

kamaramusical

 

Fordította: Miklós Tibor

 


                 

 Sonia                                                       Balogh Anna

Vernon                                                     Szomor György

Kar: Burány Árpád, Nagy Róbert, Farkas Boglárka, Litauszki Enikő Szandra szh., Molnár Sándor, Török Tünde Judit

 

Ügyelő: Szente Károly

Díszlettervező: Juhász Katalin       Jelmeztervező: Vesztergombi Anikó

 

Koreográfus: Kerekes Judit

 

Súgó - Rendezőasszisztens:

Kiss Kata

 

 

Rendező:

Seregi Zoltán

 

Kapj el! az Ibsen Stúdiószínházban
Kapj el! az Ibsen Stúdiószínházban
Kapj el! az Ibsen Stúdiószínházban
Kapj el! az Ibsen Stúdiószínházban
Kapj el! az Ibsen Stúdiószínházban
00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép