Két kérdés Merő Bélához a Zalán Tibor: Mikor halni készült című drámájának rendezőjéhez

Hogyan esett a választásod erre a darabra?

2008. márciusában az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatot hirdetett „A reneszánsz a mai színház tükrében” címmel. Elolvasván a felhívást azonnal felhívtam Zalán Tibort, s megkérdeztem tőle nem lenne-e kedve darabot írni Janus Pannoniusról. Ecseteltem, mennyire fontos a magyar irodalom egyik legizgalmasabb s kevésbé ismert alakjáról drámát írni; mennyire nem változott meg a helyzet azóta sem a politika és a művészet viszonyában Magyarországon; milyen „ismerős” szituáció a mindenütt hontalan – Itáliában magyar, a provinciális Pannóniában „olasz”, reneszánsz – művész esete.

Tibornak több elképzelése volt ebben a témában, (Kinizsi Pálról vagy a Báthoryakról akart darabot írni) s ezért gondolkozási időt kért. Majd hamarosan felhívott: mi lenne, ha Pannonius Medve vár-beli haldoklására fűzné fel a cselekményt. Az ötlet nagyon tetszett, s így aztán a dráma két hét alatt (ennyi idő volt a pályázati kiírás és a beadási határidő között) elkészült. A pályázatunkat díjazták (a Zalai Nyári Színházak Kht. nevében adtuk be a darabot), de az elnyert összegből nem tudtuk volna színreállítani a művet. Már-már lemondtunk arról, hogy elképzeléseinket megvalósítsuk, amikor Fekete Péter igazgató úr értesülvén nehézségeinkről, támogatólag mellénk állt, s a Békés Megyei Jókai Színház idei évadjában helyet adott a „Midőn halni készült”-nek. Így 2008 december 1-én a békéscsabai közönség láthatja ősbemutatónkat. (November 24-én a Zala megyei Bakon (Zalaegerszegtől 13 km-re fekvő községben) tartjuk az előbemutatót.

Mennyire „színházi anyag” a kész mű? Sokszor hallottunk olyan esetről, amikor a „dráma” olvasva szellemi izgalmakat ígér, de nem igazán alkalmas a színpadi megvalósításra?

Már az olvasópróbán kiderült, hogy „igazi” drámát tartunk a kezünkben – mind irodalmi, mind színházi vonatkozásban. Azóta lerendelkeztem a darabot, s az eddigi próbák is erről tettek tanúbizonyságot. Valóban vannak olyan művek, amelyek első olvasásra „fantasztikus” lehetőségeket ígérnek, de a próbafolyamat alatt kiderül, hogy egyrétegű, hamar kiüresedő irományok. A Pannonius dráma minden próbán a központi gondolat új és új dimenzióját tárja föl. A filozofikus és gyönyörűséges nyelvezet pedig nem gátolja a színpadi megfogalmazást; a színházi szempontból „ijesztően” nagyszámú monológ mögött kristálytiszta szituációk rajzolódnak ki. A színészek nagyon vehemensen próbálnak. Sugárzik róluk, hogy szeretik a darabot, fontos, hogy együtt tudunk lélegezni a munkánk folyamán, s hogy van közös mondanivalónk a közönségünk és magunk számára.

Remélem, hogy ez a szemlélet sugárzik majd az előadásunkból is, s remélem, hogy közönségünk is együtt fog lélegezni velünk.

(Érdekességként említem meg: Elek Tibor, a Bárka című irodalmi folyóirat főszerkesztője jelen volt az olvasópróbánkon. Nyilván tanulmányozni akarta, hogyan viszonyulunk az irodalmi műhöz, milyen alapokra kívánjuk felépíteni a produkciót… Már korábban jelezte, hogy a következő számukban meg kívánja jelentetni a darabot, amit most azzal egészített ki, hogy felkért egy esszé megírására, ami szintén helyet kap a következő számban.)