Kiköltöztünk a sátorba - egy hét múlva bemutató

A hagyományokhoz híven, idén is látványos, zenés darabbal indítja porondszínházi sorozatát a Jókai Színház: a fasizálódó Németországban játszódó, Liza Minnellivel és Michael Yorkkal filmvásznon is híressé vált Kabarét, május 18-án láthatja közönségünk.

A musical résztvevői hetek óta hatalmas erőfeszítéssel készülnek az egyre közelgő bemutatóra. Mostanáig a teátrum Vigadó termében zajlottak a próbák, de péntektől az összes szereplő kivonult az Evangélikus udvarba, hogy ott folytassa tovább a munkát.

Kép

 

Tehették ezt azért, mert a színház műszaki csapatának dolgozói megfeszített, kemény munkával, mértani pontossággal, több tonnányi sátorvasat és ponyvát illesztettek a helyére, így mostanra stabilan áll a Porondszínház.  Teátrumunk - mobil színjátszó terében -  ismét nagy dobásra készülődik, az előadás újra négy műfaj: a színházművészet, a cirkuszművészet, a zene és a tánc értékeit közvetíti a publikum felé. A premierre május 18-án kerül sor Békéscsabán, az Evangélikus udvarban, de a tervek szerint a Kabaré című musical nem csak a Porondszínházban lesz látható, hanem június végén a Szarvasi Vízi Színházban is.

Kép

 

 

Fotók: A-Team/Nyári A.

00:00
00:00
 

Magyar Teátrum - színházi online

Belépés

(If you're a human, don't change the following field)
Your first name.
Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.