Címlap
Elek Tibor, Lonovics László és Banner Zoltán

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én annak emlékére, hogy - a kézirat tanúsága szerint - Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Az emléknaphoz kapcsolódóan országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak, nincs ez másképp Békés megyében sem.

 

Az eseménysorozat egyik érdekes színfoltja volt csütörtök este a Békés Megyei Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság és a Békéstáji Művészeti Társaság közös rendezvénye. Az ünnepélyes est kiállítás megnyitóval kezdődött: Békés megye modernkori festészetének meghatározó alakja, Lonovics László alkotásait Banner Zoltán művészettörténész ajánlotta a szokatlanul nagyszámú érdeklődő figyelmébe. A színház Vigadó Galériájában kiállított, az elmúlt egy évben készült absztrakt műveket a monumentális, szuggesztív és harmonikus jelzőkkel illette Banner Zoltán. A kiállító „a végtelenített pillanatot megörökítve komponálja a fény titkait, létünk kifürkészhetetlen kísérőjét" - hangzott a méltatás.

Elek Tibor, Lonovics László, Banner Zoltán

Az est második felvonása már az Ibsen Ház színháztermében folytatódott a Körös Irodalmi Társaság felolvasóestjével. A KIT elnöksége a  múlt év végén azzal a felhívással fordult a tagjaihoz, hogy írjanak olyan verset, prózát, esszét, ami kapcsolódik a Magyar Kultúra Napjához, és szerepel benne a Himnusz szó.

Erdész Ádám

A felolvasóesten, mely egyúttal verseny is volt, 18 művet hallgathatott meg a publikum. A sort dr. Erdész Ádám nyitotta meg Zrínyi második éneke című prózájával, majd Szilágyi András, Szávai Krisztina, Bíró László művei következtek Presits Tamás és Hodu József színművészek tolmácsolásában.

Hodu József

Csicsely Mihály versét Károlyi Fülöp Béla, Bondár Zsolt, Becsy András, Csapody Kinga kisprózái, Banner Zoltán Huszonkét metafora című verse, Szabó László, Darvasi Ferenc, Fodor György, Nagy Katalin prózája, Kőszegi-Bartha Kálmán haikuja, Kiss László 3 írása, Magyari Barna és Nagy Mihály Tibor versei követték. A felhívás kapcsán készült el Lonovics László egyik legújabb, a Vigadó galériájában rendezett kiállításán megtekinthető alkotása, a „Himnusz" című kép is.

A felolvasásokat Vozár M. Krisztián zongorajátéka kísérte végig, teljessé téve az ünnep hangulatát.

Presits Tamás

A szakmai zsűri és a közönség döntése nem egyezett meg, ezért az előzetes tervek ellenére végül két kategóriában is osztottak díjakat.

A szakmai zsűri (Zalán Tibor, Kiss Ottó, Elek Tibor) Fodor György, Becsy András, Kőszegi Bartha Kálmán műveit tartotta a legjobbnak, míg a közönségnek Csapody Kinga, Banner Zoltán és Nagy Mihály Tibor alkotásai tetszettek leginkább. A kategória díjazottjai pénzjutalomban részesültek.

Banner Zoltán

A következő irodalmi ankétra január 31-én kerül sor,amikor Szentmártoni János József Attila-díjas költő, az Irószövetség elnöke lesz a Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság vendége.

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, Sz. Kovács Viktória

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép