Jelenlegi hely

Midőn halni készült

Szereposztás Szövegkönyv Díszlet Jelmez Kellék Képek Hírek

A Magyar Művészeti Akadémia  a Szó, szín, játék című, a Vigadóban újonnan beindított kamaraszínházi sorozatába meghívta a Zalán Tibor Midőn halni készült című művéből Merő Béla rendezésében készült színházi előadást. Zalán Tibor drámája "A reneszánsz a mai színház tükrében" című pályázatra készült 2008-ban, melyet a fővárosi nézők május 7-én monodrámaként láthatnak a pesti Vigadó színpadán, Bartus Gyula megjelenítésében. A darab Janus Pannonius utolsó, elképzelt óráit vetíti a néző elé, a költő agóniájának stációit rögzíti. A békéscsabai közönséget pedig május 5-én és 6-án várjuk a Stúdiószínházba.

Ezúttal Tege Antal színművész látogatott el Békés megye öt településére, hogy két-két darab színházjeggyel lepje meg a települések egy-egy lakosát.

Újkígyóson mutatta be a Békés Megyei Jókai Színház társulata Zalán  Tibor: Midőn  halni készült című drámáját

A Színház Világnapja alkalmából, 2009. március 27-én, Újkígyóson, a Petőfi Sándor Művelődési Házban mutatta be a Békés Megyei Jókai Színház társulata Zalán Tibor: Midőn halni készült című drámáját.

Az előadás előtt Merő Béla, rendező méltatta a nap jelentőségét, majd felolvasta Augusto Boal brazil drámaíró, rendező ez évi, színházi világnapi üzenetét.

Zalán Tibort kérdeztük a szeme színéről, a hibernált angyalokról és Janus Pannoniusról

Zalán Tibor

Szepesi Dóra

Életét és pályáját végletek és legendák kísérik. Majdnem 30 évvel ezelőtt, minden különösebb irodalmi előélet, háttér nélkül veszi magának a bátorságot, hogy az Életünkben Arctalan nemzedék címmel röpiratot tegyen közzé. Keresetlen nyíltsággal fogalmazza meg a maga lesújtó véleményét a korszak irodalmi állapotáról, s ezzel elindítja az úgynevezett fiatal írókról, jeles irodalmi lapok hasábjain kibontakozó vitát. Később tudatosul benne, hogy egyedül a mű megformálásának a minősége számít. 

Lehet-e drámát írni Janus Pannoniusról? Lehet-e olyan drámát írni, amely több mint ismeretterjesztés, ami ki tud emelkedni a téma partikularitásából? Érdekes lehet-e a mai olvasó – néző számára a közel 600 évvel ezelőtt született költő – államférfi – egyházi méltóság sorsa?
Az tény, hogy a magyar reneszánsz egyik legkiválóbb alakja az átlagember ismeretében nem foglalja el az őt megillető helyet. Szerencsétlen, hogy latinul írt, mert ma már nagyon kevesen beszélnek ezen a nyelven; szerencsés, mert latinul írt, s így kiváló költőink ültetik át munkásságát a mai magyar nyelvre. 

Bak - A Zalai Nyári Színházak Kht. és a békéscsabai Jókai Színház közös produkciójaként mutatták be a minap a baki faluházban Zalán Tibor Midőn halni készül című, Janus Pannoniust megidéző drámáját.

Nem tudom, színházat avat-e egy ősbemutató, mely térben-időben távoli kapcsolatokat ível át. Ízig-vérig mai szerző látogat a XV. századba, hogy a mai generációk számára igencsak elidegenedett, ámde jelentős nagyságunk, Janus Pannonius halálos ágyához invitáljon bennünket. Játszótársai a békéscsabai színészek, zalai rendezővel, helyszínnel. 

Nagy lehetőségeket és nagy veszélyeket rejt magában egy Janus Pannoniusról írt színdarab. Lehetőség, mert ezt eddig soha senki nem tette meg, ilyen értelemben szűzterület a téma. Veszély, mert folyton ott ólálkodik az életrajz ilyen-olyan szintű felmondásának az eshetősége. Zalán Tibor ez utóbbit egészen biztosan elkerülte. A Midőn halni készül című szabálytalan monodrámát hétfőn a Jókai Színházban mutatták be Merő Béla rendezésében. Ősbemutatóval van dolgunk. - írja a Hír6.hu 

2008. december 1. 1900 STÚDIÓSZÍNHÁZ

Zalán Tibor:

MIDŐN HALNI KÉSZÜLT

dráma szünet nélkül

ősbemutató

Oldalak


Google+