Izgalmas témát választottak a november 2-ai ARTista Caféra a Fővárosi Nagycirkuszba: ember és állat viszonyát, együttműködését a porondon. Vannak, akik azt vallják, cirkusz nem létezik állatszámok nélkül, a kisgyerekek például rajongva imádják ezeket a produkciókat. Mások az ellentétes nézőpontot képviselik a kérdésben: az állatokat nem szabad emberek által épített épületekben idomítva mutogatni. Vannak országok, ahol betiltották a közelmúltban az állatszámokat a cirkuszokban. A legtöbben talán a középutas véleményen vannak: lenyűgözi őket ez a fajta különleges partnerség, főleg, ha tudják, megfelelő körülmények között tartják az állatokat, sőt, akadnak olyan idomárok is, akik családtagként élnek együtt az állataikkal.
Az est moderátora Fekete Péter, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos lesz. A vendégek között köszönthetjük az állatos számokkal dolgozó, többgenerációs cirkuszi család két tagját, Richter Józsefet és ifj. Richter Józsefet. A Fővárosi Nagycirkusz őszi műsorából, a Balance-ból az állatos számok előadóit: az olasz oroszlánidomárt, Denny Monticot valamint Eva Christ. A német hölgy az este folyamán be is mutatja majd a macskaszámát.
A pódiumbeszélgetés hozzászólói között lesz állatkert igazgató, etológus, állatvédő, vakvezetőkutya-oktató és állatorvos is. Szokásukhoz híven műsorszámokkal inspirálják a beszélgetést: a Békéscsabai Jókai Színház fiatal művésze, Nagy Róbert A dzsungel könyve című musicalből énekel részletet és ad elő egy állatos verset, Tallián Mariann színésznő-hegedűművész pedig hangszerével készül meglepetés produkcióra.
A Fővárosi Nagycirkuszban köszönthetjük majd Mundruczó Kornél filmrendezőt, a nemrég nagy sikert aratott, egy egész kutyasereget szerepeltető Fehér isten című film alkotóját. Az ARTista Cafét most is kötetlen beszélgetés zárja kávé és tea mellett a Dallmayr cég jóvoltából, ahol szűkebb körökben megvitathatják az este felvetett kérdéseit.
Az est ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött a www.mitnekedcirkusz.hu
Minden hónap első hétfőjén új cirkuszművészeti témával várnak mindenkit az ARTista Caféban, legközelebb december 7-én a street art témáját járják körbe: miként és milyen formákban szólítja meg a művészet már az utcán a közönséget.
Forrás: mitnekedcirkusz.hu