Jelenlegi hely

Nagyszalontai gyerekek a Jókai színházban


A határ túloldaláról, Nagyszalontáról érkeztek fiatalok a Jókai színházba, a csütörtök délutáni A kőszívű ember fiai című előadásra. Harmadik alkalommal fogadja színházunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt gyermekeket, melynek alapítása Böjte Csaba nevéhez köthető, akit mindenki az árva gyermekek „védőszentjeként” ismer és tisztel.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes 1992 óta végzi karitatív munkáját, alapítványa pedig 2002 óta működik, határon innen és túl. Egyik jelmondta: jó dolog jót tenni! Erdély 62 településén már csaknem kétezer-kétszáz gyermek gyarapítja az alapítvány népes családját, melynek sorába a nagyszalontai otthon is tartozik. Itt működik a Szent Antal Gyermekvédelmi Központ, ahonnan a Jókai Színház támogatásával érkezett most vendégségbe egy csapat fiatal: Ádám, Izabella, Györgyi, Hunor, Jancsi, és egy ikerpár: Csabi és Zoli. A csapatot a színház előtt Fekete Péter színi-direktor várta és invitálta be az előadásra. A gyerekek már otthonosan mozogtak nálunk, hiszen majd’ mindannyian jártak itt korábban a Süsü, a sárkány és a Lúdas Matyi című előadásainkon.

Kép

A főleg nyolcadikosokból álló csapat kötelező olvasmányként már találkozott a Jókai regénnyel is, mely az 1848-as forradalom történetét egy család sorsán keresztül idézi fel, de színpadon még sohasem látták.

Kép

Különösen tetszett szalontai látogatóinknak az is, hogy a forgószínpadot vetített képekkel egészítik ki: hol a Baradlayak kastélya, hol Bécs látképe, hol a csatatér jelenik meg háttérként, a lányokat pedig elbűvölték a korhű jelmezek és a frizurák.

Kép

A messziről jött vendégeket egy finom teával és egy szerény ajándékcsomaggal bocsátottuk útjukra azzal az ígérettel, hogy hamarosan újra találkozunk!

Kép

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2017. július
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+