Jelenlegi hely

Ősbemutató előtti beszélgetés Zalán Tiborral


A Jókai színház klasszikus évadának következő felvonása, a Lúdas Matyi című zenés-táncos családi mesejáték lesz, melynek ősbemutatójára november 27-én 16 órától kerül sor a megyei teátrumban. A tűkön ülő alkotót húztuk kérdőre, deres halántéka mögött kutatva a válaszért.

Jr. : - Miben tér el a Békés megyei Lúdas Matyi előadás Fazekas Mihály művétől?

Z.T.: - Alapvetően mindjárt abban, hogy Fazekas Mihály soha nem írt ilyen címmel színpadi művet. A TV-ben látott, rádiókban hallott verziók mind-mind valamilyen átiratai az eredeti műnek, ami szerintem nem is vígeposz, csak ráhúzták ezt a műfaji meghatározást. Fazekas műve egy tizenegynéhány oldalas szkeccs, egy elég egyszerű történet, amit kiadását alkotója később meg is tagadott pár alakalommal. Egyszer biztosan.
A mi változatunk nem „jópofizni” akar, hanem egy komoly problémát jár körül. Nevezetesen az agresszió és a bosszú összefüggéseit vizsgáljuk, hiszen az nyilvánvaló, hogy már történetünk jelenkorában sem lehetett helyénvaló, ha egy földesúr egy libát árusító gyermeket kénye kedvére megbotoztat. De, vajon, a gyereknek támad-e joga ettől háromszor megverni azt a felnőttet, aki őt bántalmazta? Messzire kalandozva ez elvezethet minket akár odáig, hogy egy diák, akit a tanár jogosan-jogtalanul megbüntet, vajon jogosult-e az őt ért sérelemért a katedrán veréssel bosszút állni – a tanáron? Felborul a társadalmi rend bármelyik oldalról is rúgják fel azt. A mi Lúdas Matyink eljut a felismerésig, hogy valamit tennie kell, becsületének megvédése és visszaszerzése feltétlenül jogos, de az eszköz, amellyel él, már nem biztos, hogy az. Az erőszakot erőszakkal megtorolni nem jelenthet megoldást, még akkor sem, ha az ember becsületéről van szó. Hol maradnak akkor a törvények? A Matyi-helyzetet egyetlen súlyos mozzanat igazolja: itt a törvény maga az erőszak, a törvény képviselője pedig maga az erőszaktevő. A dolog ebben az esetben is aggályos, az első megverés még szólhat a név és becsület megvédéséről , de második és harmadik levonás már nem „forradalmi tett”, hanem sima bosszú, és csak azért került be három verés a műbe, mert a népmesei fordulatok között általában a hármas szám szerepel.

Zalán Tibor a GRAMP-en a szeretetről beszél

Jr.: - Csak, hogy a legártatlanabb példát hozzam, a Tom és Jerry rajzfilmekben részenként kimutathatóan huszonöt olyan esemény látható, ami tréfás csomagolásban mutat olyan súlyos hatásokat, amelyek a való életben halált vagy súlyos testi sérüléseket okoznának. Van a színháznak esélye arra, hogy ilyen kommunikációs környezetben, elvontan szóljon kis nézőihez?

Z.T.: - Nekem már a munka előtt alapvető problémám volt a Lúdas Matyival, mint erőszakos mozzanatokat tartalmazó művel. Mi a színpadon a veréseket is csak stilizáltam mutatjuk meg, pl. lassítva, és jobbára takarásban, illetve előtánccal elvonva a figyelmet róla. Ugyanakkor, azt is pontosan tudom, hogy ha nem kap elég információt, a gyerek figyelme fél percen belül kikapcsol, lekapcsol a színpadról, ha nincs számára, vagy akció, váltás a jelenetben. Idestova húsz éve dolgozom gyerekszínházakkal is, arra közben mindenképpen rájöttem, hogy nekem két dolgot egyfolytában szem előtt kell tartanom a írás közben. A színpadi feszültséget mindig fenn kell tartanom, azzal az egyszerűnek feltűnhető eszközzel, hogy a gyereket igenis érdekelje, még mi fog következni az eljövendő pillanatokban, erre pedig az elhallgatáson, sejtetésen át a humorig számtalan eszköz áll a rendelkezésemre. Amúgy, a gyerekek sokkal jobban vevők a nyelvi humorra, semmint azt mi, felnőttek gondolnák. E mellett van még egy fontos segítségem, melyhez magamnak is más segítségét kell igénybe vennem. Az én személyes megfigyeléseim arról győztek meg, hogy a még a „legelvetemültebb” gyerekközönség – akiket az óvó nénik meg a pedagógusok erőszakkal rángatnak el színházba – is elkezd odafigyelni, ha zene és/vagy ének csendül meg a színpadon. (Hadd jegyezzem meg, a gyermekszínházi előadásnak nincs nagyobb ellensége, mint a gyereket lepisszegő, félhangosan rendre utasító, ráncigáló, vagy a teremből kivonszoló óvó néni vagy tanárnő. Ha én, szerző, ha az előadás, mint produkció nem tudok/tud rendet tenni a gyerek lelkében és viselkedésében, akkor mi csinálunk valamit rosszul. A kísérők a gyerekelőadásokon attól a pillanattól kezdve, amint leültették védenceiket és elfoglalták a helyüket a székükön, ugyanolyan nézők, mint bárki más, ugyanolyan jogokkal és kötelességekkel az előadás, a másik élményéne meg nem zavarását illetően. Ha mégis ezt teszi, őt kell kivezetni…)
A zenénél tartottunk. A zene, az énekelt dalra gondolok itt, azonban nem lehet pusztán „dekoráció” (lehet, de minek), elengedhetetlen, hogy dramaturgiai szerepe legyen az előadásban. Egy jó helyen megszólaló zenei és énekbetéttel kitűnően el lehet mélyíteni egy jellemet, egy karaktert. Felmutathatok benne ugyanis olyasmit is, amit prózában sosem mondana ki a szereplő, és ez a mechanizmus nagyon találkozhat a diákok lelkiségével, hiszen, valamennyi felnövekvő léleknek van olyan életszakasza, amelyben nem verbalizálja, amit kikívánkozik belőle; de ők, egy-egy dal elhangzásakor, pontosan értik, miről is van szó azokban, s azt legtöbbször ők belül éneklik. Megszólítva vannak…
Hagyjuk is most ezt a tagadhatatlanul létező és kikerülhetetlen Tom és Jerry-fóbiát! Próbáljuk a helyükre tenni a dolgokat, és belátjuk, mindennek megmaradt a maga tere és érvényessége, azok beteges szaporiságától függetlenül. Nem a nézővel van a gond, akkor sem, ha valakik a színház válságáról beszélnek a film ellenében. A nagy stúdiók előre megrágott konzervtermékeket gyártanak. Ott nem a néző lelki(fejlődése) a fontos, hanem a bevétel és a profit. A színházban viszont, úgy gondolom, a néző személye(sen) legyen a fontos, azzal kell elsődlegesen törődnünk, gyermekszínház esetében ezerszeres nagyításban, és ha jól csináljuk, amit csinálunk, azt se tagadjuk le, akkor a bevétel sem marad el.

Jr.: - A mostani Lúdas Matyiban a prózához mérten is kiemelkedőek a dalszövegek. A zenét ifj. Kucsera Géza szerezte. A zenéhez íródtak a szövegek vagy fordítva?

Z.T.: - Hernyák György rendezővel kiegészítve ez a trió másodszor dolgozik így együtt. Most is azt a a módszert választottuk, ahogyan az első darabot színpadra raktuk. Tehát, szép magyar szóval, megegyeztünk a storyline-ban (ami esetünkben szereplők beemelését és jelenetek elrendezését jelentette a vézna alapszövegbe), majd a rendezővel és zeneszerzővel átrágtuk, hogy ők dramaturgiailag hol éreznék fontosnak a zene, a dalok megjelenését – a darabon belül. Amikor ebben meg tudtunk állapodni, akkor én megírtam a szitukhoz és karakterhez illő dalszövegeket, ifj. Kucsera Géza pedig Szabadkán közben már gyűjtögette és formálta a zenei ötleteket. Azután még ismét a zenéhez finomítottuk a szövegeket, sőt akár az egész szövegkönyvet is felforgattuk, hiszen ilyenkor lép színre dupla coltjával az addig valahol csendben lapuló, de figyelő rendező, aki még sok-sok változtatást akar, mert közben benne is érik a történet, és – mert mert minden rendezőnek mindig sok a szöveg, amit a szerző leír. sugallja a húzásokat. (Hernyák szerint például terjedelemben és bonyolultságban, szereplőmozgatásban Shakespeaere-i méretű a darab első verziója…) . Ő ugyanis rendezni akar és mozgatni és akciózni és kevesebbet beszéltetni a színpadon a színészeit, míg az író ezt pont fordítva gondolja és ármánykodja. A bemutató napjáig ez még egy organikus (japán darabnál origamikus – nem hagyhattam ki) játék, ami persze azért vérre megy.

Jr.: - Nagyon mókásak például a hajdúk, akiknek dalszövegében rím még véletlenül sem található.

Véres botot hoztam, őseink véres botját...

Z.T.: - Az Aska és a farkas váratlanul nagy sikere és nézői szeretete után a Gulyás Attila-Vadász Gábor-Csomós Lajos kópétrió (kik ma már színházunk meghatározó, vezető fiatal színészei) megállított a folyosón azzal, hogy nagyon tetszik nekik a két vadász szerepe az Askában, és ha legközelebb írok valami hasonló karaktert valamelyik darabomban, feltétlenül gondoljak rájuk is. Nagyon meglepődtem és nagyon megörültem. Meglepődtem, hogy főszerepeket játszó művészek epizódszerepekre jelentkeznek nálam. És megörültem, hogy olyan művészeket nevelt ki magának ez a színház, akik nem a dialógusok hosszúságában, a stáblista sorrendiségében elfoglalt helyükben, nem a főszerepek számában mérik magukatz, hanem a játék lehetőségében látják színészi fejlődésük lehetőségét, illetve, játékuk, szakmai létezésük örömét. Most a két hajdú szerepét a Csomós Lajosra és Gulyás Attilára írtam, mert Vadász Gábor már készül a Stuart Mária-bemutatóra, egy másik darabban. Az ő képzettségük, rutinjuk már lehetővé teszi, hogy egy ilyen blőd, rím nélküli dalszöveget is olyan ritmusokkal, gesztusokkal és fapofával adjanak elő, ami rettentően mulatságossá teszi a nótát. Férfiasan bevallom, mindig halálra röhögöm magam rajtuk, csak próbálom elrejteni, hogy én szórakozom legjobban a saját darabom próbáján. Rímet megérzékíteni könnyű egy dalban. Nem rímes dalt el lehet énekelni szórakoztatóan. De nem rímet megérzékíteni egy dalban, hogy az komikus hatást váltson ki a fafülű nézőben is – ahhoz teljesítmény kell. Megcsinálják.

Jr.: - Visszatérő elem ez a zaláni verselésben, pl. a Rettentő görög vitézben, ahol szándékosan még le is buktatja a „kínrímet”.

Z.T.: - Igen, én ezt kancsal rímelésnek hívom. A csengés-bongást belső nyelvi kényszerből meg kell megakadályoznom a színpadon, mert az unalmassá és édeskéssé válik. A két hajdú szövegében nagyrészt prózában mennek a dolgok, nincsenek kancsal rímek, de bújtatva – ezt jól érzi – egy csomó kancsalrím, távoli rím-visszhang felbukkan a szövegben, különösen a címszerepet remek formában és invenciózusan eljátszó Szabó Lajoséban. De kap belőlük az anyát játszó Nagy Erika, vagy akár a Döbrögi-Ispán páros, Hodu József és Ács Tibor is a szövegében. Amit azután vagy észrevesz a színész, vagy nem, vagy használ a rendező, vagy nem. Mellékvágány: most vagyok nagy bajban, mert a Pécsi Bóbita Bábszínháznak írom A kis hableányt, ahol a szöveg egy bizonyos terrénumának lefedésére makámát kértek,tehát – prózában írt verset. A kis hableány azonban nem használhat kancsal rímeket, mert az nem az ártatlan és naiv lányok szájába való. (Az itt Juliskát játszó Perei Zsuzsi is kénytelen megelégedni a „szimpla” szövegekkel, és a szabályosan rímelő dallal…) Tehát, a következő darabban igazi rím formájú rímeket kell írnom, sőt igazi lírai lírát. Ha odafigyelek, menni fog…

Jr.: - Térjünk vissza Lúdas Matyihoz, hiszen Fazekas Mihálynál Matyi „szánakozás nélkül megveri utólszor”, de Döbrögi ennek hatására „ember társaival, jól végezte világát”. Ki kell zárnunk annak a lehetőségét, hogy Döbrögi a fenyítés hatására jól bánjon embertársaival? Ön mintha elhárítaná ezt magától és a darabjától…

Z.T.: - Ne áruljuk el az előadás végét, mert ennek a darabnak más a befejezése, mint Fazekasnál. Én azt gondolom, hogy a világ nem változik. Vegyünk egy képzeletbeli mai magyar települést, legyen mondjuk a szülőhelyem, Abony. Tegyük fel, hogy egy rossz abonyi polgármestert elzavarnak a választók, és a helyére egy új, jó polgármester kerül. (Szerencsére, nem így történt a valóságban…) Attól ez az ország még nem fog megváltozni. Még Abony sem, csak abban a pár hónapban, amíg visszatér medrébe a megszokott élet.

Nem hiszem el, még a mesében sem hiszem el, hogy Döbrögi uraság, miután begyógyultak a sebei jó, igazságos elöljárója lesz megyéjének, és ezentúl szeretni fogja a népét; sőt, EU-pénzekből fejleszteni fogja a környék infrastruktúráját (legfeljebb a derest modernizálja, vagy cserélteti ki a megye szociális kiadásaiból). Annyit elárulhatunk, a végszóban ezt elmondja is, hogy: „Döbrögben mindig lesz vásár” – nem úgy, mint Budán. A változás nem Döbrögiben kell, hogy létrejöjjön, hanem a népben, aki már nem nézheti el kényurának, hogy bármit megtegyen, hogy bármit kedvére elvegyen tőle, ellenszolgáltatás nélkül. S ha belegondolunk, és elfogadjuk a kis lépések törvényét, eredménynek már ez sem kevés!

Köles István Jr.

Fotó: Aradszki Zoltán


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+