Jelenlegi hely

Pécsváradi diadal


Az pécsváradi bencés monostor falai közt felütötte fejét az világi hívság. A váradi és környékbeli háznépek szeme előtt pogány isteneket emlegettek visszás maskarákban, oda nem illő személyek. Ráadásként furcsa zenékre még furcsább táncokat lejtettek, amiket meg mondottak közben, azt nem bírná el a krónika pergamenje. Lelke üdvösségéért pedig minden igaz hívő mondjon el egy Miatyánkot és buzgón imádkozzék az Uranya Máriához és Szent Benedekhez.

A pécsváradi „vár” falai közt az idő folyama meglassul. Még a kemény munkával, időre díszletet építő műszaki munkások tekintete is megpihent egy-egy percre a környék lankáin, az ezer éves falakon, a történelemmel átitatott épület sok zegzugán. A Békés Megyei Jókai Színház első alkalommal kapott meghívást Baranya megye talán legpatinásabb szabadtéri színpadára. Plautus A hetvenkedő című darabját láthatta a kb. négyszáz fős közönség, és igen - hangozzék bár hetvenkedésnek - a siker taps formájában megérdemelten visszhangzott a sokat látott falak közt.

Kecskemét után már a második helyszínen méretkezett meg a Jókai színház következő évadjának egyik bemutatója. E fellépések célja – a közönség szórakoztatásán túl – az volt, hogy a Réczei Tamás rendezte színházi burleszk csiszoltan mutatkozhasson majd be a Békés megyei közönség előtt. Napközben igazi kánikulában dolgoztak a színház műszaki dolgozói valamint a színészek is, hogy este színpadra álljon az előadás. A rendező a kecskeméti tapasztalatokra alapozva még átvariált pár részletet, majd egy váratlan nyári záporral is megküzdött a társaság. Estére azonban kiderült az ég és a pécsváradi közönség végig kacaghatta az igencsak kacifántos szöveggel megáldott darabot, amelyben Nemcsák Károly, Márton András és Tege Antal mellett többek közt Komáromi Anett Gulyás Attila, Liszi Melinda és Csomós Lajos is kitűnően komédiáztak.

A felkészülés a szeptemberi hazai bemutatóra még folytatódik. Augusztusban a Városmajori Szabadtéri Színpadra látogat a társulat augusztus 28-án, majd a célegyenesbe fordulva elindul lassan a hetvenkedő a viharsarki megyeszékhely felé. Érdemes lesz megtekinteni, vagy ne legyen a nevem

Stephanos Köles Ioniorum

Tájkép csata előtt

Mint komor bikáé, olyan a járása, Mint a barna éjfél, szeme pillantása

A tér közepén gugolok, körbevesznek hm ... kukkolók? 

Ave, ezerfejű Cézár!

Lajos vagyok Békéscsabáról...

Hetvenkedi találkozik Muffiával

Kis fény - nagy érzelmek


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2017. december
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+