Jelenlegi hely

Pontban nyolckor a bárkán!


A gyerekek le sem akarták engedni a színpadról a Nyolckor a bárkán című mesedarabunk szereplőit a szombat délutáni  bemutatón, olyan hálásan tapsoltak, annyira megszerették őket az előadás végére.

A mesedarabok kiválasztásánál általában az iskolai tananyaghoz vagy fontos nevelési célhoz igyekszik alkalmazkodni teátrumunk. Ulrich Hub művének színrevitelekor az utóbbi elv érvényesül, hiszen „az előadás segítséget kíván adni a nézőnek egymás megismerésében és elfogadásában, akkor is, ha más a bőrszínünk. Hiszen egy csónakban (bárkában) evezünk mindannyian az élet tengerén. – fogalmazott a darab kapcsán a rendező, Koleszár Bazil Péter.

Kép

Ritkán fordul elő, hogy egy kortárs szerző műve végigsöpör Európán. Urlich Hub Nyolckor a bárkán című meséjét tizenhárom országban adták ki és mutatták be az elmúlt évek során. A siker titka az egyszerűségben és közérthetőségben rejlik.

Kép

Mi történik három pingvinnel, ha közülük csak kettő szállhat fel az Özönvíz előtt Noé bárkájára? Csodálatos humorral, olykor csibészesen, ugyanakkor  kedvesen meséli el a történetet a szerző. Szereplői számos, fontos kérdést tesznek fel az életről. A darab nem kérdőjelez meg és nem is hirdet régi-új igazságokat. Elmesél egy történetet, amely egyáltalán nem kíván konkrét választ adni, de nem is kendőzi el az élet problémáit. Nem nyújtja tálcán a megoldást, de a felnőtté váláshoz, a minket körülvevő világ megértéséhez és elfogadásához segítséget ad.

Kép

A Nyolckor a bárkán Koleszár Bazil Péter rendezésében és öt kiváló színművész  - Fehér Tímea, Komáromi Anett, Szabó Lajos, Csomós Lajos, Jancsik Ferenc - szereplésével azt nyújtja a gyermekközönségnek, amit kell: szép mesét, igényes előadást, amely értéket és  üzenetet közvetít.

Kép

A produkció fülbemászó dallamait  Király Péter jegyzi, a jelmezek - Petrovszki Árpád tervei alapján - híven szolgálják a mesét, ahogy a díszlet is, amely Madzin Attila munkáját dicséri. Kriszt László koreográfiája pedig még látványosabbá teszi az előadást. A zenés mesejátékhoz tánckar is dukál, közreműködnek: Terhes Edina, Balog Richárd, Kinyik Flóra, Drahota Albert, Harcsa Boglárka, Kocsán Pál, Mitykó Bianka Szabina, Janis Zoltán.

Kép

Kép

Óvodásoknak, kisiskolásoknak és családi programként, de akár tinédzsereknek is jó szívvel ajánlhatjuk az előadást, mert olyat látnak, ami ízléses, szórakoztató és elgondolkodtató.

Kép

A bemutató közönsége a Linamar Hungary Zrt. jóvoltából kölyökpezsgővel koccinthatott és az első hógolyók is megérkeztek a "Varázsoljunk sarkvidéket a színházba!" felhívásunkra.

Kép

Kép

 

Fotók: A-Team/Nyári Attila és Ignácz Bence


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017. november
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+