RendhagyÓra!
Rendhagyónál is rendhagyóbb, mi az?
Greifenstein János rendező és kommunikációs tréner, valamint Csikós Ildikó dramaturg november óta rendszeresen próbálja a Jókai Színház színészeivel a tanórai bemutatásra kiválasztott kötelező olvasmányok, versek előadását. Tovább »
Ha önök most elemezni kezdik amit itt látni-hallani fognak, akkor nagy bajban leszünk – vezette fel Greifenstein János a RendhagyÓrát – itt ugyanis a szívnek, az érzelmeknek is dolgozniuk kell. Az irodalmi művek eme rendhagyó megközelítésénél a közönség vette is a lapot. Valószínűleg ez lehetett a siker egyik titka a Művészetek Palotájában rendezett a „Szeretlek Békés megye” rendezvény részeként bemutatott szakmai programnak. Tovább »
Hír6.hu | Békés megye bemutatkozása alkalmával külön területet kapott a Békés Megyei Jókai Színház, amelynek munkáját Fekete Péter igazgató ismertette Budapesten, a Művészetek Palotájában. A tájékoztatóban elhangzottak egy része nem volt újdonság a hallgatóságnak, hiszen a teátrum azon intézmények közé tartozik, amely mára komoly országos, sőt nemzetközi hírnevet szerzett magának. Tovább »
















