Címlap
Sikeres premier, a díszbemutató előtt

Ez egy nem mindennapi cím, belátjuk mi is. A sors azonban azt hozta, hogy a Javor vitéz, avagy mese a régmúlt időkből című művet a gyerekek már megnézhetik. A felnőtteknek még aludniuk kell addig párat.

Ez egy nem mindennapi cím, belátjuk mi is. A sors azonban azt hozta, hogy a Javor vitéz, avagy mese a régmúlt időkből című művet a gyerekek már megnézhetik. A felnőtteknek még aludniuk kell addig párat.

 

A sokszoros visszataps önmagáért beszélt, a társulat sikerrel vitte színre Ivan Holub kortárs szlovák író meséjét, amelyben Javor vitéz mellett a főszerep egy bolondos démonfiókáé, Kosperé. A bemutató utáni koccintáson Fekete Péter elmondta, amit buktunk a vámon azzal, hogy Ivan Holub nem tudta megrendezni azt nyertük a réven azzal, hogy a dunaszerdahelyi illetőségű Czajlik József csatlakozott a társulathoz. A fiatal szlovákiai magyar rendező, nagyon szépen illesztette össze a népmesei szálakon (is) futó mesét és a modern színpadképet, ahol a színészekre várt a feladat, hogy a mesét hihetővé tegyék. A munkát siker koronázta, a gyerekek együtt lélegeztek a darabbal, és ez nagy dolog, hiszen ahogyan a színpadon Kadelka László idézte Sinkovits Imrét: A gyerekeknek ugyanúgy kell játszani, mint a felnőtteknek - csak egy kicsit jobban.

 

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép