Jelenlegi hely

Sör és cigi – olvasópróba a Ro(o)mszínházban


ImageBartus Gyula: Sör és cigi művének felolvasó színházi változatát már megtekinthette a szakmai közönség az előző évadban – mondta el bevezetőjében Merő Béla rendező –, de azóta Zalán Tibor dramaturg közreműködésével a szöveget finomítottuk, adaptáltuk.  – A darab hajléktalanokról szól, a történések helyszíne egy lerobbant épület, ahol a társadalmi viszonyainkat jól tükröző módon épül fel a cselekmény. A sör és cigi emblematikus két kísérője a hajléktalanlétnek. Az itt összegyűlt alakok tipikus és jellegzetes figurái életünknek, hisznek abban, hogy ezen a helyen még valóságos emberi kapcsolatok határozhatják meg életüket. Ez itt egy XXI. századi „éjjeli menedékhely”. Ám kiderül, nem lehet elmenekülni a „kinti” társadalmi viszonyok elől; közéjük is befurakszik a korrupció, az árulás, az önzés...

 

  Egyébként a produkció érdekessége, hogy temesvári és újvidéki színészek is játszanak a darabban, amely mintegy előjátéka a következő évadnak, amelyben a hazánkkal határos országok többségi nemzetének kiemelkedő drámáit tűzi színházunk műsorára, alkalmanként az illető nemzet művészeinek közreműködésével.

Merő Béla Az olvasópróbán jelen volt a darab írója is, annál is inkább, mivel az egyik kulcsszerepet játssza a stúdióprodukcióban. Örömét fejezte ki, hogy Békéscsaba város felkarolta ezt a kezdeményezést, és kölcsönadta a Szt. István tér 10. szám udvarán árválkodó romos épületet, amit azonnal el is neveztek Jókai Ro(o)mszínháznak. A vendégjátékok során is törekszünk az adott városokban hasonló épületeket felkutatni. – ígérte Bartus Gyula.

A közös munkát már most is nagyon jó hangulat jellemezte; bemutató május 19-én a Jókai Ro(o)mszínházban.
 

                    


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



Magyar Teátrum színházi hírek

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2017. október
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+