Jelenlegi hely

2012-2013

magyarszo.com | Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színész, rendező, az újvidéki művészeti akadémia tanára és több színházunk alapítója, mostanában művészi hivatását Magyarországon gyakorolja. Sopronban játszott az Egerek és emberekben, Szegeden nagy sikerrel rendezte meg a Pipás Pistát, jelenleg pedig a Békéscsabai Jókai Színházban játssza Lear királyt.

Magyar Hírlap | Modern színházi technikákkal, erős rendezésben, de a fordítást megtartva játssza a Békéscsabai Jókai Színház Shakespeare művét.

Színházunk csütörtökön késő délután közönségtalálkozóra invitálta a Frank Sinatra: A Hang című előadás nézőit a Porondszínházba, ahol az érdeklődők találkozhattak az alkotókkal, kedvenc színészeikkel és kulisszatitkokat tudhattak meg a rendezvényt moderáló Fekete Péter színi-direktor kérdései nyomán.

Az évad zárásaként Frank Sinatra: A Hang című darabot mutatta be teátrumunk a Porondszínházban.  A Sinatra életművét hangban és táncban felidéző előadás az ExperiDance és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója, melyet a  budapesti hatásos bemutatkozás után Békéscsabán  is  hihetetlen érdeklődés kísér. Minden jegy elkelt, de aki lemaradt a sikerprodukcióról vagy szeretné újra megnézni,  július 5-én és 6-án megteheti a Szarvasi Vízi Színházban.

vajma.info.hu | Bár a múlt heti jegyzetemben, igaz, csak zárójelben, azt ígértem, hogy most, miután akkor Kovács Frigyesről írtam, a békéscsabai Jókai Színház Lear király-előadásáról fog szólni a Portéka soros száma, mégsem így lesz, illetve csak részben lesz így. Az alábbi sorok valóban a csabaiak előadásáról szólnak, de kritika helyett egy sajátos élmény kapcsán kerül erre sor. ⇒ Tovább

Az  ismert népmeséből, A kiskakas gyémánt félkrajcárjából Greifenstein János írt egy humoros, zenés történetet, amelynek szellemes dalait is maga szerezte. A táncos-zenés mesejátékot Komáromi Anett, Czitor Attila és Vadász Gábor főszereplésével, Greifenstein János rendezésében állította színpadra teátrumunk. A tegnapi napon volt az utolsó előadás, a Dobozi Mesekert Óvoda Süni csoportos óvodásai rajzokkal köszöntek el a Kiskakastól és a szereplőktól.

vajma.info | Békéscsabán voltunk színházban. A többes, hogy voltunk, nem udvariassági vagy afféle általános forma, hanem arra utal, hogy az ottani Jókai Színház szíves meghívására ment Lear király-előadást nézni egy néhány fős újvidéki/szabadkai különítmény, melynek oda és visszaszállításáról a vendéglátók gondoskodtak, ahogy szokásba jött az utóbbi ínséges időkben, amikor se a szerkesztőségeknek, se a kritikusoknak nincs pénzük az utazásra, akkor önerejéből, de önérdekből is, hogy a színház igyekszik biztosítani a kritikát.

Frank Sinatra, a Hang című produkcióban egy életmű és egy legenda kel életre dalban és táncban elmesélve. Rövid prózai betétek emlékeztetnek az olasz – sőt, szicíliai! – bevándorlók gyermekeként született Sinatra sikereire és kudarcaira, barátaira, munkatársaira és ellenségeire, sötét üzleti és maffiakapcsolataira, viharos szerelmeire, nőügyeire. Vadász Gábor konkurensek és maffiózók egész sorát kelti nagyszerűen életre, legnagyobb sikerrel talán Elvis Presleyt.

Idén is megrendezi a Szegedi Nemzeti Színház az évad végén, május 16. és 22. között a Finálé regionális kamaraszínházi fesztivált. A korábbival szemben a régió fogalmát ezúttal kiterjesztik a határokon túlra is: a szegedi és békéscsabai társulat mellett szabadkaiak és temesváriak is érkeztek, érkeznek a fesztiválra.  Erre a mini-seregszemlére a Jókai Színház a Hippolyt, a lakájt, Zágon István és Eisemann Mihály zenés vígjátékát vitte el, melyet  Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész rendezett.

A Frank Sinatra: A Hang című produkcióban George Evanst, Frank Sinatra menedzserét Gulyás Attila idézi meg. A szerepéről így mesélt.

Oldalak


Google+