Jelenlegi hely

2014-2015

Forrás: Csaba Televízió

A duende ébresztésével folytatódik a Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat március 2-án, az Ibsen Stúdiószínházban. Közreműködnek: Bajnay Beáta flamenco táncos-koreográfus, Oravecz Péter gitárművész, Vadász Gábor és Gulyás Attila színművészek. A beszélgetést Kovács Edit színész-esztéta vezeti.

BEOL | Federico García Lorca utolsó drámáját, a Bernarda Alba házát az egyik legjobb darabjaként tartják számon. Az eredetileg három felvonásos drámát Béres László álmodta a Békéscsabai Jókai Színház színpadára, új köntösbe öltöztette a már számtalanszor színre vitt művet. ► Tovább

A Jókai Színház mindent elkövet azért, hogy minden néző egyforma élmény részese lehessen, és a látássérültek is teljes részeseivé válhassanak az előadásainknak. Számukra tette láthatóvá a láthatatlant Komáromi Anett színművész csütörtökön kora este a Bernarda Alba háza című előadásunk előtt, egy interaktív kulisszajárás során. Ahogy mindig is, most is Braille írással készült szereposztás és a darab rövid tartalma várja az előtérben felállított információs pultnál látássérült látogatóinkat. Néhány kulisszatitok is elhangzott a kulisszajárás során. Például az, hogy  hogy a színpadon látható jelenetekben  kelléktárunkban készült speciális kellékcigarettát használnak a színészek, mely dohányterméket nem tartalmaz és a füstje az egészségre ártalmatlan. Komáromi Anett  néhány flamenco táncmozdulattal a tánccipő koppanását is érzékeltette és a Spanyolországból érkezett legyezők is előkerültek.

Egyeseket magával ragadott az idegen kultúra atmoszférája, mások számára nehezen emészthető volt Bernardának és lányainak szenvedélyes kirohanásai. Régen találkoztam már ennyire megosztó darabbal. Mikor kijöttem a teremből, elcsíptem egy-két gondolatot a művet értékelő közönségtől. Voltak akik teljesen átszellemültek a darab megtekintése közben és akadtak akiknek olykor vontatott, cselekmény híján egysíkúnak hatott a szerelmi dráma. Szilágyi Viktor kritikája

Ősi ritmus, tánc, titkolt és nyílt érzések egy nép, az andalúzok kultúrájába zárva. Zárva, mondhatni, ez az egy szó lehetne García Lorca, Bernarda Alba háza című drámájának mottója. Ezzel a különleges atmoszférát teremtő darabbal lepte meg közönségét a békéscsabai teátrum.  Zsidov Magdolna kritikája

A García Lorca-darab, a Bernarda Alba háza mint a spanyol irodalom egyik klasszikusa, számtalan alkalommal szerepelt már a világ színpadain, mondanivalója örök érvényű az elfojtott, égető vágyról és a végső soron indokolhatatlan, zsarnoki elnyomásról (részlet Hrecska Renáta kritikájából).

Karkithemia a címe Zelei Miklós és Pethő Sándor monodrámájának, amelyet Kara Tünde Jászai-díjas színművésznő főszereplésével, Tege Antal rendezésében áprilisban mutat be a Békéscsabai Jókai Színház. Az első olvasópróbát nem  véletlenül tartotta a társulat február 4-én, a rák elleni küzdelem világnapján.  (Niedzielsky Katalin tudósítása)

tanckritika.hu | A flamencóhoz bravúros, magabiztos technikai tudásra és igazi szenvedélyre van szükség. Táncosok, énekesek, gitárművészek egybehangzóan állítják, hogy a flamenco csak akkor jó, ha szigorúan betartják az összes szabályát úgy, hogy mindeközben az előadó megpróbálja áthágni valamennyit. ► Tovább

Oldalak


Google+