Jelenlegi hely

2017-2018

Aki látta a Bernarda Alba házát 2015 januárjában a Békéscsabai Jókai Színházban, sejthette, hogy Béres László rendező Tamási Áron színművéből, az Ősvigasztalásból rendkívüli előadást teremt. Aki átélte Szélyes Imre és Szőke Pál, a két öreg székely alakítását Sütő András Advent a Hargitán című drámájában, Kovács Frigyes Lear királyát, a 2017-18-as évadnyitó premiert már előre bevéshette a felejthetetlen előadások sorába.(Niedzielsky Katalin kritikája)

Az idei évad első darabját, Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét, Béres László álmodta színpadra Békéscsabán. A bemutatóra pénteken került sor a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

Részletek Radnóti Zsuzsa Ősvigasztalás- egy ismeretlen Tamási Áron dráma című írásából.

A Békéscsabai Jókai Színházban pénteken lesz az idei évad első bemutatója, Tamási Áron Ősvigasztalás című drámáját Béres László állítja színpadra. Misztikus, rituális, balladisztikus, nehezen megfogható színdarabról van szó, amelyet a klasszikus dramaturgia eszközeivel nem is lehet mérni, éppen ezért a rendezésben kiemelt szerepet kap a zeneiség.

Erdéyi szerző darabját erdélyi rendező állította színpadra Békéscsabán: Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét a gyergyószentmiklósi Béres László rendezi, a produkciót szeptember 8-án mutatja be a Jókai Színház.

Két bemutatóra is készül szeptemberben a Békéscsabai Jókai Színház: 8-án Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét, 15-én a Törvénytelen randevú című komédiát viszik színre.

Maurice Hennequin – Pierre Veber Törvénytelen randevú című komédiáját szeptembertől játssza a Békéscsabai Jókai Színház. Az őszi premierre a néhány éve honosított gyakorlat szerint már most próbál a társulat. A francia bohózatot az angol Robert Cogo-Fawcett állítja színpadra. A rendezővel a darab előkészületeiről, angliai és magyarországi tapasztalatairól beszélgetett Niedzielsky Katalin.

Oldalak


Google+