Jelenlegi hely

2017-2018

Hendry Mária A bűvös patkó című mesejátéka lesz a Békéscsabai Jókai Színház első, gyerekeknek szóló darabja a 2017/2018-as évadban.

Gyönyörű mese nagyszerű üzenettel és jópofa szerepekkel – így jellemezte Seregi Zoltán igazgató A bűvös patkót, amelynek olvasópróbáját augusztus 23-án délelőtt tartották a Jókai Szalonban. Az évad első gyermekdarabját Hedry Mária írta, az előadást Juhász Róza rendezi. A Békéscsabai Jókai Színház ősbemutatójára október 13-ától várják az óvodásokat és az általános iskola első négy osztályának tanulóit. (Niedzielsky Katalin tudósítása)

2017 októberében ősbemutatóra készül a Békéscsabai Jókai Színház társulata, Hedry Mária A bűvös patkó című mesejátékát viszik színre. A mű Juhász Róza rendezésében kerül bemutatásra, aki már bizonyított Békéscsabán Örkény Macskajátékának előadásakor. A bűvös patkó egyfelől mesejáték, melyből nem hiányozhat a Jó és a Rossz örök harca; másfelől a felnőttek számára is tartalmaz fontos üzeneteket a darab.

Az évad első mese darabjának olvasópróbáját tartottuk szerdán délelőtt a Jókai Színházban: Hedry Mária A bűvös patkó című meséjét Juhász Róza állítja színpadra a legkisebb közönségünknek.

Nagy nevettetésből nem lesz hiány a következő évadban sem, Maurice Hennequin - Pierre Veber Törvénytelen randevú című komédiáját szeptembertől játssza a Békéscsabai Jókai Színház. Az őszi premierre azonban – a néhány éve honosított gyakorlat szerint - már most próbál a társulat. A francia bohózatot az angol Robert Cogo-Fawcett - parádés szereposztásban - állítja színpadra. A rendezővel a darab előkészületeiről, angliai és magyarországi tapasztalatairól beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja)

Ugyan színházunkban még előttünk áll egy monodráma bemutatója, de a teátrum színészei már az ősz második produkciójára készülődnek. Maurice Hennequin - Pierre Veber Törvénytelen randevú című komédiáját Robert Cogo-Fawcett  álmodja színpadra a Jókai Színházban, és társulatunk színe-java szerepel a darabban. Az olvasó próba kedden délelőtt volt a Jókai Szalonban.

Két idei premierre (Bolond Istók, Az üvegcipő, Egy őrült naplója) még javában készül a társulat, de már megtartották Tamási Áron Ősvigasztalás című színművének első olvasópróbáját is a Békéscsabai Jókai Színházban. Az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő képviselőjének nagyon különleges darabját Béres László rendezi, és ez a produkció lesz szeptember 8-án a következő évad nyitánya. (Niedzielsky Katalin tudósítása)

Színházunk a futó évadot még be sem zárta, de a teátrum színészei már az ősz első produkciójára készülődnek. Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét Béres László álmodja színpadra a Jókai Színházban. Az olvasó próba pénteken délután volt a Jókai Szalonban.

Oldalak


Google+