Jelenlegi hely

2010-2011

Ibsen Nóráját Merő Béla rendezésében, Tarsoly Krisztina és Bartus Gyula főszereplésével április 28-án 22.40-kor láthatják nézőink az m1 műsorán.

Az elmúlt évadban a Magyar Televízió színházunk két előadását is rögzítette. Akkor még nem tudtuk pontosan a vetítés időpontját, ám most ez is kiderült! Előzetes információink szerint május 12-én láthatják nézőink a Stuart Mária című előadásunkat a Magyar Televízió műsorán.

Ebben az évadban már a nagyszalontai közönség is válthatott bérletet a Jókai Színház produkcióira, melyeket helyben, a partiumi városban mutat be a teátrum. Az előadássorozat második darabja Bengt Ahlfors Színházkomédia című vígjátéka volt Tege Antal rendezésében.

A Jókai színház művészei a komárnoi teátrumban mutatták be a tavaly már megyénkben is sikert aratott Színházkomédiát. Bengt Ahlfors „színház a színházban” típusú játékát három estén keresztül láthatta a határon túli közönség.

A Békés Megyei Jókai Színház elmúlt évadáról Kiss László, a Bárka irodalmi folyóirat szerkesztője, az idei Gálfy László Gyűrű-díj szakmai zsűrijének tagja írt évadértékelő tanulmányt. 

Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 7-én is a Szarvasi Vízi Színház műsorára tűzzük Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjét.

A Csárdáskirálynő – Cecília szerepében Fodor Zsókával – augusztus 6-án mutatkozik be a Szarvasi Vízi Színház színpadán. Jegyet azonban már nem lehet kapni Kálmán Imre nagyoperettjére, három héttel az előadás előtt megtelt a nézőtér.

Shakespeare remekművét három napig Gyulán, a vár előtt mutatják be a Színitanház másodéves hallgatói. Tege Antal rendező a helyszínhez igazodva utcaszínházi jelleggel ruházta fel az előadást.

Július 2-án, este 7 órától a Szarvasi Vízi Színházban

A kapzsi és zsarnok Döbrögit bizony már kétszáz éve tanítgatja móresre a libapásztor fiú, mindenki legnagyobb örömére. Koroktól függetlenül - habár Fazekas a középkorba helyezte vígeposzát – minden időszakban, minden rendszerben jólesően mondhatott ítéletet az aktuális uralkodó osztályról a főhős és vele együtt a nép. Matyi talpraesettsége és nyitottsága az új ismeretekre ma is példaértékű lehet minden korosztály számára, hiszen építőmesterként, orvosként vagy akár csak szélhámosként is fontos tanulság: tanulni érdemes, ha másért nem, legalább azért, hogy stílusosan elverhessük ellenfeleinket. 

Oldalak


Google+