Jelenlegi hely

2009-2010

 Julia Zaulychna, a Kijevi Molody Színház jelmeztervezője is velünk dolgozik Gogol: ”Háztűznéző” című darabjának színpadra vitelében. Az általa készített jelmezterveket augusztus végén mutatta be az első olvasópróba alkalmával a színház vezetésének, és engedélyt kapott megvalósításukra.

Staniszlav Mojszejev a Kijevi Molody Színház igazgató-főrendezője. A Gogol év apropóján és a Közép-európai Színházi Szomszédolás keretén belül Szeptember 25-én az ő rendezésében a Háztűznézővel, indul a Békés Megyei Jókai Színház 2009-2010-es évadja. Két próba közt, először az ukrán színházi életről érdeklődtünk.

Az első terv a jelmezekhez e-mailen érkezett meg Ukrajnából

Hercegnő és a Generális felesége

Karácsony előtt el kell készülnie a Csínom Palkó, nagyszabású daljátéknak, mely a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar közreműködésével kerül bemutatásra.

A tavalyi, nagysikerű Kolozsvári bíró rendezője, Greifenstein János szándéka szerint komoly dramaturgiai változtatásokkal is maibbá kívánja tenni a darabot. A koprodukcióba így a Balassi táncegyüttes is bekapcsolódik, Mlinár Pál vezetésével.

A díszletek és a jelmezek - Magyarországon sosem látott módon - hófehér papírból készülnek, Olga Gonobolin papírművész, jelmeztervező elgondolásai alapján.

A kezdeményezésről Seregi Zoltánt faggattuk

A Kabarészombat és Humortusa-est, ahogy a címe is mutatja, két részből áll.

Az első részben megidézzük a 30-as évek pesti irodalmi kabaréját. Olyan szerzők műveiből adnak elő jeleneteket, kuplékat a Jókai Színház művészei, akik a legjobbak voltak ebben a műfajban. Szerzőink, mások mellett, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő.

Az est második része pedig kifejezetten a közönség aktív részvételére épül.

Oldalak

Google+