A Békéscsabai Jókai Színház 24 órás versfolyammal köszöntötte a költészet napját, a versmaraton április 10-én 12 órakor gongütéssel kezdődött a Jókai Szalonban, és másnap délben ér véget.
A magyar kulturális életben 1964 óta ünnepeljük az egyik legnagyobb magyar költő, József Attila születésnapján, április 11-én a költészet napját. A békéscsabai teátrum már nyolcadik alkalommal szervezett huszonnégy órás versmaratont, melyet Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere és Seregi Zoltán, az intézmény igazgatója nyitott meg. Szarvas Péter megköszönte a színház munkatársainak a versfolyam megszervezését, majd büszkeségét fejezte ki, hogy a versszerető közönség számára egy ilyen irodalmi ünnep jött létre Békéscsabán. Hozzátette, hogy a versekkel való foglalkozás kiegyenesíti a lelkünket, szebbé teszi a mindennapjainkat és bölcsebekké válunk a versek által. Az igazgató örömének adott hangot, hogy a huszonnégy óra alatt a város és környékének iskolái, hivatalai, vállalkozói és a színház művészei, tanulói egyaránt részt vesznek a versmondásban.